Súlyos bírálatok
A jelentés szerint a Maxwell-csoporthoz egykoron számtalan szállal kapcsolódó cégeknek meg kellett volna akadályozniuk a kolosszális méreteket öltő csalássorozat véghezvitelét. A Londonban pénteken nyilvánosságra hozott terjedelmes anyag szerzői a birodalom alapítóját, Robert Maxwellt teszik felelőssé a Mirror-csoport 1991-es összeomlásáért. A jelentésből a Dow Jones kiemeli, hogy az alapító fia, Kevin Maxwell is "súlyos felelősséggel" tartozik. Bár az idősebbik Maxwell fiút időközben felmentették egy nyugdíjalap megkárosításában való közreműködés vádja alól, a jelentés utólag megállapítja, hogy "nagyon jelentős asszisztenciát" nyújtott apjának a végrehajtott pénzügyi műveletekben.
A jelentés ezen kívül elmarasztalja a Goldman Sachs amerikai befektetési bank, illetve a Coopers and Lybrand könyvszakértő és tanácsadó cég eljárását. Hasonlóan szól a minisztérium a Maxwell mellett tanácsadóként működő Salomon Brothers, a Lehman Brothers, a Samuel Montague és a Morgan Stanley befektetési bankok, a Clifford Chance és a Linklaters and Paines ügyvédi irodák, valamint a Londoni Értéktőzsde vezetésének gyakorlatáról is.
Az MTI szerint a minisztérium 1984-re visszamenőleg vizsgálta a Mirror-csoport ügyeit, ennek során azonban elsősorban egy 1991-es részvénykibocsátásra összpontosított. A vizsgálatot 1992-ben indították, majd az ügyben folyó bírósági eljárás idejére -- először az 1996-os ítélethirdetésig, majd egy újabb bírósági huzavona 1999-es lezárásáig -- felfüggesztették. Maga a per a súlyos visszaéléseket vizsgáló hivatal (SFO) keresetére indult, és 1996-ban azzal zárult, hogy a bíróság nem találta felelősnek a Maxwell testvéreket és egyik üzlettársukat, Larry Trachtenberget a Maxwell-birodalom összeomlásáért, amely a Mirror-lapcsoport nyugdíjalapjait 400 millió font sterling hiánnyal hagyta hátra.


