Bankreformok eltérő pályán

A szlovák bankok tavalyi újratőkésítésével 2000-re lezárult a legfejlettebb közép-európai államok -- Lengyel-, Cseh-, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia -- hitelintézeti szektorának bő egy évtizede kezdődött konszolidációja -- értékeli az osztrák központi bank összeállítása a helyzetet. A reformok jegyében a térség államaiban létrehozták a kétszintű bankrendszereket, megszüntették a szakosított és egyéb pénzintézetek működését gátló akadályokat. Lehetővé tették a privát -- részben külföldi, illetve vegyes tulajdonú -- társaságok működését. Végül, de nem utolsósorban ezekben az országokban is kialakították a bankrendszer megfelelő jogi és ellenőrzési kereteit.
A 90-es években az öt állam mindegyike szembesült azzal, hogy az általa kialakított új banki szabályozás hiányos, túl liberális. Másrészt a szférát az egykori "állambank" gyökeréből kihajtott állami kereskedelmi pénzintézetek jellemezték. Ezeknél hiányzott a megfelelő tőke és szakértelem, miközben a politika gyakorta beavatkozott működésükbe. Ez vezetett azután több újonnan alapított társaság csődjéhez.
A bankok központi újratőkésítésének fő időszaka 1992--96 közé esett. Magyar-, Lengyelországnak és Szlovéniának 1997-re nagyjából sikerült stabilizálnia hitelintézeti rendszerét. Bár addigra elvileg Csehország is végzett a feladattal, itt később újabb jelentős költségvetési forrásokat kellett biztosítani, hogy magánosítani tudják az ország legnagyobb hitelintézeteit. A Komercní Banka privatizációs "felkészítése" és az Investicní a Postovní Banka bukása 2000-ben 75 milliárd cseh korona kiadással járhatott. Ez a cseh bruttó hazai termék (GDP) mintegy 4 százaléka volt.
Szlovákia utolsóként és fajlagosan a legnagyobb költséggel tudta újratőkésíteni társaságait. A legkisebb (a tavalyi GDP-hez viszonyítva 1,4 százaléknyi) kiadással Lengyelország dicsekedhetett, de itt a bankok mérete a magánosításkor nagyon kicsi volt a bruttó hazai termékkel összevetve.
Az állami kézben lévő hitelintézetek (a jegybankokat leszámítva) 1999 végére a bankszektor összes eszközének csak 9 százalékát birtokolták Magyarországon. Lengyelországban 22 százalékos ez az arány, csakhogy a bankok tőkenagyságát összevetve sokkal kisebb, mindössze 13,5 százalékos volt az állam részesedése. Csehország 23 százalékos mutatójához képest is magas Szlovénia 42, illetve Szlovákia 51 százalékos állami "tortaszelete" a mérlegfőösszegnél.
Itthon az elmúlt egy-két évben az állami tulajdonrész nagysága nem változott lényegesen, hiszen a Postabank eladása meghiúsult. A vevőnek kiszemelt OTP Bank az utolsó pillanatban elállt az ügylettől, mert árajánlata hajszállal eltért az államétól. A Konzumbankon évek óta sikertelenül próbál túladni a kormányzat, s némi vajúdás után eldőlt: a Földhitel- és Jelzálogbank is tartósan állami kézben marad. Garanciavita miatt a Postabank még a Polgári Kereskedelmi (PK) Bank nála lévő licencét sem adta el az azért jelentkező Dresdner-csoportnak.
Csehországban a Ceská Sporitelna többségi részvényének eladása után (az Erste-csoportnak) csak a legutolsó nagyobb állami részesedések vannak hátra. Tavaly Lengyelországban csak a varsói PBK 10 százalékos állami részének eladására került sor a BA/CA-nak. A "nagy falatokat", a PKO BP-t és a BGZ-t továbbra is a kormányzat ellenőrzi. A legnagyobb előrelépést Szlovákia tette. Itt két hitelintézet privatizációs előkészületei is zajlanak, azt követően, hogy az év elején eladták a piacvezető Slovenská Sporitelnát az Erstének. A szlovén kormány tavaly ugyan kivárt, de az idén felgyorsulhat az ország két nagy pénzintézetének (a maribori Nova Kreditna Banka, Nova Ljubjanska Banka) magánosítása. Az öt régiós országon túl még terítéken van a horvátországi Zagrebacka Banka és a romániai Banca Commercala Romana eladása is.
A privatizáció gyors megoldást kínált a bankok működési (vezetési) és tőkezavarainak megoldására Csehországban, Szlovákiában és bizonyos fokig nálunk is. Lengyelországban és Szlovéniában hosszabb idő telt el a hitelintézetek feltőkésítése és eladása között. A folyamatok nyomán 1999--2000-re a külföldi tulajdon aránya a bankok jegyzett tőkéjére vetítve 65-70 százalékos lett Magyarországon és a lengyeleknél, míg Csehországban 50 százalék körüli volt. Kiugróan alacsony ehhez képest Szlovénia bő 10 százalékos és Szlovákia 25 százalék körüli mutatója.
A térség bankjainak mérete (mérlegfőösszege) 2000-ben változatlanul szerény volt az országok GDP-jéhez viszonyíva. E téren toronymagasan Csehország vezetett, ahol a bankok közel 80 milliárd eurós eszközállománya a GDP 142,5 százalékára rúgott. Összevetésül: az osztrák pénzintézetek 563 milliárd eurója az ottani GDP 273 százaléka. A cseheknél hiába nagyobb (közel 120 milliárd eurós) a lengyel piac, ez csak az ottani GDP alig 65 százalékára volt elég. Nagyjából ugyanez a helyzet a 40 milliárd eurós hazai bankpiaccal, így ez a két állam a sereghajtó e versenyben. Az apró szlovén és szlovák bankszektor ugyanis az ottani GDP-k mintegy 80, illetve 100 százalékát fedik le.
A bankok koncentrációját -- az öt legnagyobb hitelintézet arányát -- tekintve csak Szlovénia (mintegy 63 százalék) és Csehország (62) haladta meg 1999-ben az Európai Unió 60 százalékos küszöbét. Magyarország (még az ABN Amro--K&H, illetve az október 1-jére várható BA/CA--HypoVereinsbank egyesülés előtt) 52 százalékával sereghajtó volt az 55 százalékos Lengyelország és az 58 százalékos Szlovákia mögött, de ez hamarosan nyilvánvalóan változik.
A hitelek és betétek struktúráját nézve a 90-es évek második felére Lengyel-, Csehországban és Magyarországon megszűnt vagy töredékére esett a jegybank, illetve utódai által a kormánynak adott hitelezés. Szlovéniában ez 1992-ben, Csehországban egy év múlva szűnt meg. Az óvatosabb fiskális politika és az egyéb forráslehetőségek megnyílása miatt Lengyelországban 1996-tól, itthon 1997-től esett vissza a banki kölcsönnyújtás az államnak.
Mindez előmozdította a vállalati hitelezés felfutását, amelynek volumene tavaly Magyarországon a GDP 22,2, Lengyelországban 20,3 százalékát tette ki. A hazai mutató még mindig nagyon messze van az 1990--92-es 27 százaléktól, ami után zuhanás következett. A csökkenést nem egyenlítették ki az egyéb partnereknek, ügyfeleknek (bankok, háztartások stb.) nyújtott kölcsönök sem. Míg a teljes hazai hitelállomány 1994-ben a GDP 53,6 százalékát tette ki, tavaly még mindig csak a 36,8 százalékát.
Sovány vigasz, hogy a céges hitelezés aránya 1997--98-ban az e téren a régió éllovasának számító Csehországban is visszaesett, a rossz kölcsönök miatt kialakult ottani válság miatt. Ez a cseheknél 2000-ben így is a GDP 47,1 százaléka volt, míg a teljes hitelállomány a GDP 58 százalékára rúgott. A vállalati hitelezési arányt tekintve Szlovákia (41,7 százalék) és Szlovénia (23) is megelőz bennünket.
Figyelemre méltó, hogy hazánk messze leszakadva sereghajtó a lakossági hitelvolument vizsgálva is a bruttó hazai termék arányában. Itthon 2000-ben mindössze 3,4 százalék volt ez az arány, miközben az e téren élenálló Szlovéniában 11,5, Cseh- és Lengyelországban 6,1-6,2, s még Szlovákiában is 4,5 százalék.
A 90-es évek elején a bankszektor éves új vállalati kölcsönvolumene még a régió országai átlagos összes állóeszköz-befektetésének 25-35 százalékára rúgott. Itthon például 30,7 százalék volt 1990--91-ben. Ezután viszont mind az öt országban több ok miatt is hanyatlás következett. Egyrészt javult a helyi vállalatok önfinanszírozó képessége, másrészt a bankok szigorúbb ellenőrzési és kockázatkezelési rendszereket vezettek be a kihelyezéseknél. Legalább ekkora akadályt jelentett, hogy a hitelintézetek finanszírozó képessége elégtelen volt (külföldi pénzintézetek viszont nem nyújthattak határon átnyúló kölcsönt), ráadásul ezek magas kamatokat szabtak. Sok esetben így külhoni anyavállalataik segítették ki a bankkölcsön nélkül maradt leánycégeiket.
Az utóbbi években csak nálunk javult a hitelállomány/állóeszköz-befektetés hányadosa, miközben minden környező államban csökkenés figyelhető meg. 2000-ben e mutatónál így Magyarország állt az élen a maga 18,9 százalékával, Csehországban és Szlovákiában viszont negatív volt e mutató.
A vállalati szektor hiteleinek egyre jelentősebb részét külföldi valutában veszi fel a bankoktól. E téren tavaly Lengyelország vezetett (az összes céges hitelkihelyezés 49 százaléka történt külföldi valutában), itthon 43, Szlovéniában 23, Szlovákiában 37, Csehországban 28 százalékon állt e mutató (utóbbi két országban a hazai pénzben számított hitelezés másokénál jóval nagyobb az ország GDP-jének százalékában).
A devizás hitelállomány térnyerése (csakúgy, mint a külkereskedelemé) előrelépést jelez az EU-val való pénzügyi integrációban. A jövedelmüket külhoni pénzben megtermelő (számító) exportőröknek ez afféle "fedezeti eszközt" is jelent. Végül az alacsonyabb devizakamatok a várakozások szerint csillapítóan hathatnak a hazai pénzben számított magasabb kamatokra is.
A bankbetéteknél ezzel ellentétes folyamat játszódik le: az utóbbi években az országok többségében fokozatosan csökkent a devizás elhelyezések mértéke. Ez például Lengyelországban 1994 és 2000 között 28,5-ről 14,6 százalékra, itthon 18,4-ről 16,9 százalékra csökkent. (A kivétel Szlovénia -- tavaly 32 százalék --, ahol még a hatalmas jugoszláviai infláció emléke kísért.) A csökkenés jelzi a térségen belül fokozatosan megerősödő bizalmat a nemzeti valuták iránt, és persze a viszonylag magas betéti kamatokra is reflektál.
A hitel- és betéti kamatok közti rés meglehetősen alacsony az öt érintett országban. Egy 1999-es világbanki tanulmány szerint ez a sáv a világ 127 feltörekvő piaca közül csak 23-ban alacsonyabb, mint a közép-európai öt százalékpontos átlag. E téren (is) kiemelkedik Csehország, mely a maga 2000. évi 2,9 százalékpontos résével "EU-kompatibilis". Magyarország 3,9, Szlovénia 3,5 százalékponttal büszkélkedhet, a lengyeleknél és a szlovákoknál viszont 6,7, illetve 6,4 százalékpont a különbség. A viszonylag alacsony kamatrés meglehetősen kicsiny, azaz vonzó költség megteremtésére kényszeríti a hitelhez jutott reálgazdasági szereplőket.
A régió országaiban a bankok nyereségtermelő képessége egyértelműen elégtelen volt az elmúlt években. Csehországban és Szlovákiában ráadásul 1998-ban a szektor egésze veszteséges volt, s a következő évben is alig állt talpra. Közép-Európa két éve még messze alulmúlta az EU 1999-ben regisztrált 11,7 százalékos átlagát a tőkearányos nyereségnél (ROE). Tavaly azonban biztató folyamat indult el: itt a magyar 15 százalék feletti ROE mellett a lengyelek 16,8 és a szlovének 12,2 százalékát kell megemlíteni.
A régió bankjainak teljesítményét vizsgálva feltűnő, hogy az összes bevételhez viszonyítva még mindig igen magas -- 1999-ben 63-71, Magyarországon 70,4 százalék -- a kamatbevételek aránya. Az EU-átlag ez évben csak 54 százalék volt, hiszen ott immár sokkal nagyobb a jutalékbevételek aránya.
A profitabilitást másrészt a teljes hitelállományon belül a vissza nem fizetett kölcsönök aránya is bafolyásolja. A tavalyi I. fél évben hazánk e téren az élen állt a maga 3,2 százalék körüli "bedőlt" hitelével. Lengyel- és Csehország 4,5-5 százaléknál tartott, Szlovákiában viszont 9, Szlovéniában pedig 14 százalékos volt ez az arány.
Ami a banki költségeket illeti, Közép-Európában az EU-szintnél magasabb céltartalékolási, de alacsonyabb általános működési szint a jellemző. Utóbbi évről évre az inflációs szint körül nő, de gyarapodásában a nagyívű informatikai fejlesztések is "besegítenek".
Két éve az unióban a céltartalékok volumene a hitelintézetek teljes díjbevételének átlagosan 10, a működési költségek pedig 68 százalékát tették ki. Ezzel szemben a tartalékállomány aránya 13,5 százalék körül volt Lengyelországban és itthon, közel 20 százalék Szlovéniában. Csehországban viszont csökkent a mérték, mivel a korábbi rossz hitelek átalakításával 1999--2000-ben jelentős mértékű céltartalékot lehetett felszabadítani.
Végső soron melyek a valóban jövedelmező bankok ebben a térségben? Csehországban és Szlovákiában -- és bizonyos fokig Magyarországon is -- hasonló a helyzet: a társaságok legalább két csoportra oszthatók. Több kiugróan sikeres pénzintézet mellett néhány, "takargatott" problémával küszködő bank tevékenykedik. A Magyar Nemzeti Bank véleménye szerint elsősorban a piacra korán belépő külföldi hitelintézetek és az annak idején gyorsan átrendezett hazai pénzintézetek váltak a leginkább jövedelmezővé.