BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb feltételt szab az IMF

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabban több szabadságot hagy adósainak gazdaságpolitikájuk alakításában -- derül ki a szervezet most közzétett értékeléséből. Az IMF a kritikák hatására a korábbinál kevesebb, csupán a valóban lényeges gazdasági mutatókra szorítkozó követelményeket csatol hitelprogramjaihoz.

A nemzetközi pénzügyi szervezet igazgatótanácsa az immár majdnem egy éve alkalmazott új megközelítés eredményeit értékelve megállapította: sokkal kevesebb feltételt támasztottak a szegény, főleg afrikai országokkal szemben. Az IMF közleménye szerint azonban ezután még jobban ki kell dolgozni annak a hitelpolitikának a módszereit, ami lehetővé teszi az adósoknak, hogy saját gazdaságpolitikájukat kövessék.
Az igazgatóság egyes tagjai azt szeretnék, ha a hitelezők "válogatnának az országoknak nyújtott pénzbeli támogatásnál, különösen olyan esetekben, amikor a múltbeli tapasztalatok kedvezőtlenek, vagy kevés elkötelezettség mutatkozik a program végrehajtásához". Az IMF igazgatótanácsának e témával foglalkozó ülésén főleg az Egyesült Államok és Nagy-Britannia követelte, hogy adjanak kevesebb kölcsönt az olyan országoknak, amelyek a múltbeli hitelek után rossz teljesítményt mutattak. Példaként Kenyát és Zimbabwét említették.
A feltételek számának csökkentésevel az IMF a Reuters szerint annak a bírálatnak tett eleget, miszerint korábban túlzottan beavatkozott az adósok belügyeibe, és túl sokat követelt tőlük. A fő panasz az IMF ellen az, hogy a pénzt adó gazdag országok alkalmatlan gazdaságpolitikát kényszerítenek a szegényebb adósokra. A piacok viszont ezzel egy időben világosabban szeretnék látni, hogy az adósok mennyire érdemelték ki a hitel további folyósítását.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabban több szabadságot hagy adósainak gazdaságpolitikájuk alakításában -- derül ki a szervezet most közzétett értékeléséből. Az IMF a kritikák hatására a korábbinál kevesebb, csupán a valóban lényeges gazdasági mutatókra szorítkozó követelményeket csatol hitelprogramjaihoz. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.