Az iráni konfliktus lassan, de annál erősebben őröli fel az agráriumot
A közel-keleti háború már több mint 3 hónapja vonja magára a világ aggódó tekintetét. A piaci hatásával kapcsolatban legtöbbször a megnövekvő energiaárakról és az inflációs várakozások emelkedéséről hallhatunk. Nem túlzás talán azt állítani, hogy a konfliktus mezőgazdaságra gyakorolt hatásával mind az elemzői közösség, mind a befektetők a kelleténél kevesebbet foglalkoznak. Ennek alapvető oka a probléma kibontakozásának struktúrájában keresendő. A háború hatása a műtrágya gyártásra és ezáltal az agrárium termelékenységére legjobban egy lassan kibontakozó tragédiaként írható le. Egy jelentős része a műtrágya gyártásnak a Hormuzi-szoros nyitottságán áll vagy bukik, elsősorban a földgáz- és alapanyag-szállítások (pl. ammónium) révén. Habár elméletben életben van a tűzszüneti megállapodás és érkeztek már nem egyszer hírek arról, hogy a béke is a küszöbön van, a száraz tények azt mondják, hogy az ellátási láncok továbbra is szakadozottak.
A műtrágya gyártás problémái
A probléma epicentruma nem a fejlett világban lesz várhatóan, hanem főleg az afrikai országokban és Ázsia egyes részein. Ennek oka, hogy jelenleg a legnagyobb veszély az, hogy az alapanyag-termelési problémák csökkenthetik a kínálati oldalt és ezáltal megnövelhetik a műtrágya árát. Erre a várható reakció az lesz, hogy a szegényebb régiók költségeik kordában tartása érdekében csökkentik a szerek felhasználását, amely következtében romlik a mezőgazdaság termelékenysége és csökken a piacokon elérhető élelmiszer mennyiség. A hatás várhatóan nem lesz egyenletes, hiszen a gazdálkodók több különböző típusú és alapanyagú szert is használnak. A historikus adatok azt mutatják, hogy a nitrogénalapú műtrágya iránti kereslet rugalmatlanabb egy áremelkedés esetén, mint olyan alternatíváké, mint a kálium- és foszfátalapú műtrágyáké. Tehát a nitrogénalapú műtrágyák alapanyagainak hiánya különösen kritikus árak, de terméshozamok tekintetében is.
A helyzeten különösen nem segít, hogy egyes országok (köztük Kína és Oroszország) akik korábban a globális kereslet jelentős részét elégítették ki export tevékenységükkel, exportkvótákat és értékesítési korlátozásokat vezettek be. Várhatóan a gyakorlat, hogy a különböző országok vezetői a saját mezőgazdaságuk védelme érdekében a rendelkezésre álló műtrágyát a belső piac felé terelik különböző gazdaságpolitikai eszközökkel, fennmarad addig míg nem stabilizálódik a szektor helyzete. Jelenleg ott tartunk, hogy a híresen piacorientált ausztrál kormány is beavatkozott a nitrogén- és karbamidszállítmányok biztosítása érdekében. Az Európai Unió is kidolgozott a műtrágyákhoz kapcsolódó cselekvési tervet, amely tartalmazza a legérintettebb gazdák támogatására irányuló kötelezettségvállalásokat.
A részletekbe tekintve azt láthatjuk, hogy az Európai Unió műtrágya szükségleteinek jelentős részét importból biztosítja.
A nitrogénműtrágya 25–30 százaléka, a kálium-műtrágya 35–45 százaléka, valamint a foszfátműtrágya mintegy 70 százaléka adódik behozatalból. Ezen magas értékek ellenére is rövid távon mégis előnyösebb pozícióból indul, mint a világ fejlődő régiói. Ennek oka, hogy az előző év végén a nitrogénműtrágya készletek jelentősen megugrottak. Eme szerencsés egybeesés abból ered, hogy az importőrök elébe mentek egy várható vámintézkedésnek. Jelenleg így azt láthatjuk, hogy a térség műtrágya termelését nem különösebben érintette a Hormuzi-szoros lezárása, hiszen jelentős alapanyag tartalékok állnak rendelkezésre még a tavalyi évről. A termék lokális árában mégis növekedést láthattunk, amely alapvetően a szektor energiaintenzív mivoltából és az unión belül tapasztalt emelkedett gázáraknak köszönhető.
Felhasználási oldalról vizsgálva azt láthatjuk, hogy a modern gazdálkodók számára a műtrágya használata elengedhetetlen.
Az Európai Unión belül a mezőgazdasági költségek 15–20 százalékát teszik ki a műtrágyákra fordított források átlagosan. Mivel a szerek árai az utóbbi években jelentős ingadozásokon mentek keresztül, amelynek egyik oka, hogy rendkívül érzékenyek a geopolitikai fejleményekre, a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalatok körében elterjedt szokássá vált a beszerzési árak szezon előtti rögzítése. Ennek következtében sok gazda még mindig a háború előtti áron tudja beszerezni a terméket, ami csökkenti a kockázatok rövid távú materializálódásának valószínűségét. Viszont ez csak egy átmeneti jelenség és a konfliktus jelentős elhúzódása esetén már nem érvényesülne. Az üzemanyagárak növekedése is érdemi költségfelhajtó hatással bírhat, hiszen átlagosan a költségek 5 százalékát teszik ki a mezőgazdaságban. Ennek megfelelően az iráni háború kezdete óta már nagyjából 10 százalékkal emelkedtek az Európai Unión belüli búza árak. Vagyis az EU készletoldalon védettebb, de költségoldalon sérülékeny.
Az alapanyagok ellátási láncaiban meglévő fennakadások a szektor számára további kockázatokat is tartogatnak globálisan. Ezek következményei az év második felében és jövőre válnak majd érezhetővé. Ilyen lehet az agráriumban megjelenő pénzügyi stressz a növekvő inputárak hatására, ami korlátozhatja, hogy mennyi forrást tudnak fordítani az infrastruktúra fejlesztésére, ezzel limitálva a szektor hosszabb távú kilátásait is. Amennyiben a jelentősen elhúzódik az Iránban dúló konfliktus, úgy nemlineárisan nő az élelmiszerárak világszintű felpattanásának valószínűsége is.
Összességében elmondható, hogy bár a jelenlegi piaci feltételek továbbra is kedvezőek, és csökkentik a 2022-eshez hasonló áremelkedés valószínűségét, a műtrágya-piaccal kapcsolatos kockázatokat valószínűleg alulbecsüli a világ, mivel a várható sokkhatás késleltetett és mértéke nehezen számszerűsíthető.
A nyomás tehát nem azonnali, hanem inkább fokozatosan épül fel, ami a következő 6-12 hónapban válhat igazán meghatározóvá a magasabb termelési költségekben, az alacsonyabb termelési mennyiségekben. Ez végső soron a szűkülő kínálatban és az elszaladó árakban nyilvánul meg.
