BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejtmenetben az ipar

A részletes adatok -- az egy héttel ezelőtti előzetes számokhoz hasonlóan -- azt mutatják, hogy az ipari termelés volumene szeptemberben alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A szezonálisan kiigazított index szerint a teljesítmény 4,4 százalékkal marad el a tavalyi szinttől.

Az ipari termelés 2000 közepéig nőtt dinamikusan, majd stagnálásba, lassú visszaesésbe kezdett. Meglepetésre azonban ennek oka nem annyira a világgazdasági környezet romlásából származó exportkiesés, hiszen a kivitel dinamikája a vártnál jobban tartotta magát. A szakértők arra számítottak, hogy a bővülő belső kereslet a hazai értékesítéseknek ad majd lökést, így pótlódik a kieső exportpiacok egy része. Sajnos azonban ez sem következett be, a belföldi eladások több mint egy éve stagnálnak.
A szeptemberi adatok a fenti trendtől csupán annyiban tértek el, hogy most az export is visszaesést mutatott, éves szinten 4,3 százalékost. Ennél is rosszabb teljesítményt mutatnak a belföldi értékesítések: a bő 6 százalékos volumencsökkenés a legnagyobb mértékű ebben az évben. A kedvezőtlen adatok a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint elsősorban a nagyvállalati kör teljesítménycsökkenésének köszönhetők. Minden bizonnyal az exportáló cégek kapacitásbővítésének megállása, illetve a bizonytalan piaci kilátások okozta termelés-visszafogás egyszerre játszik szerepet a jelenségben -- mondja Nyeste Orsolya, a Postabank makroelemzője.
A gyenge exportadatok valószínűleg az októberi folyó fizetési mérleg számaiban is jelentkezni fognak, így arra lehet számítani, hogy a kiviteli, illetve importdinamika -- a korábbi hónapokhoz hasonlóan igen alacsony lesz.
Nem sok jót sejtetnek a jövővel kapcsolatban a rendelésállomány-adatok -- véli az elemző. A belföldi megrendelések messze elmaradnak a tavalyitól. Az exportadatok ugyan ennél jóval kedvezőbbek, de az új megrendeléseknél már itt is 13 százalékos a visszaesés.
Éppen ezért az idén az átlagos ipari volumennövekedés nem lesz több 5 százaléknál -- mondja Nyeste, aki a 2002-es két számjegyű előrejelzését is 8-9 százalékra vitte le.

A részletes adatok -- az egy héttel ezelőtti előzetes számokhoz hasonlóan -- azt mutatják, hogy az ipari termelés volumene szeptemberben alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A szezonálisan kiigazított index szerint a teljesítmény 4,4 százalékkal marad el a tavalyi szinttől. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.