BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem teljes a győzelem

Az afganisztáni hadműveletek folytatódnak -- jelentette be Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter --, minthogy a tálibok feletti győzelem még nem teljes, nem beszélve az Al-Kaida terrorszervezetről; Oszama bin Laden üldözése is folytatódik. Geoff Hoon brit védelmi miniszter azt közölte, hogy folytatódik a katonai célpontok bombázása. Kabul eleste óta folyamatos a konzultáció Washington és London között arról, hogyan vegyék elejét egy biztonsági vákuum kialakulásának.

A brit védelmi minisztérium közlése szerint több ezer katonáját helyezték riadókészültségbe, hogy mihamarabb -- ez a BBC szerint öt napot jelent -- bevonulhassanak Afganisztánba. Az Üzbegisztánban tartózkodó brit védelmi miniszter szerint e katonák nem vesznek részt hadműveletekben, hanem előkészítik a terepet egy leendő békefenntartó erő számára. Az is a feladatuk, hogy stabilizáló erőként lehetővé tegyék az ENSZ számára új kormány életre hívását, az átfogó humanitárius segélyprogram beindítását. Hoon bátorítónak nevezte, hogy a diadalmasan előrenyomuló Északi Szövetség "mértékletességet tanúsít".
Tegnapra várták, hogy megérkezik Kabulba az Északi Szövetség politikai vezetője, Burhanuddin Rabbani, a tálibok által 1996-ban hatalmától megfosztott afgán elnök, akit az ENSZ mindmostanáig az ország törvényes képviselőjének tekint. Ugyancsak tegnapra hívták össze New Yorkban a Biztonsági Tanács ülését azzal a céllal, hogy megvitassák az új afgán kormány tervét. Az átmeneti kormányzás bevezetését kimondó határozati javaslat állítólag élvezi a 15 BT-tag és Afganisztán hat szomszédjának támogatását.
Közben a tálibokkal szemben álló erők rohamléptekkel vonják ellenőrzésük alá az országot. Az Északi Szövetség külügyminisztere szerint a területnek már csak 20 százaléka áll a tálibok ellenőrzése alatt, fellegváraikból -- Kandahárból és Dzsalálábádból -- tűzharcokról adtak hírt. Négy keleti tartományban népfelkelés robbant ki -- állítják a szövetségnél. A BBC peshavári (Pakisztán) tudósítója megbízható forrásaitól úgy értesült, hogy az afgánok egymás között tárgyalásokat kezdtek a dzsalálábádi -- következéskép az egész kelet-afganisztáni -- hatalommegosztásról.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.