Az EP kereskedelmi e-mailekre vonatkozó döntését a közvetlen értékesítéssel foglalkozó cégek örömmel fogadták, a fogyasztóvédő csoportok azonban a bizottsági javaslat elfogadását látták volna szívesen. Szerintük ugyanis a kéretlen levelek aláássák az emberek azon jogát, hogy megválasszák, milyen információkat akarnak kapni. Az előzetes beleegyezés kikérésétől az EP csak azoknak a fogyasztóknak az esetében mentesítené a cégeket, akik valaha már vásárlóik voltak (ez az egyetlen terület, amit nem utalnak nemzeti hatáskörbe). Ha azonban az ügyfél le akar kerülni a vállalat címlistájáról, ezt a lehetőséget költségmentesen biztosítani kellene a számára.
A cookie-k használata megszigorításának lehetősége aggodalmat keltett az interneten hirdető cégek körében. Szerintük ugyanis a világhálós reklámozás nagyban függ a cookie-któl, és korlátozásuk több honlap megszűnését is eredményezheti. Az interaktív hirdetési iroda (IAB) számításai szerint a brit vállalatok közel 270 millió dollárt vesztenének a szabályozás életbelépése esetén. Az IAB a miniszteri tanács decemberi, a javaslatot tárgyaló üléséig tovább kíván lobbizni a nemzeti kormányoknál -- írja a CNET.
Az EP azt is megszavazta, hogy a terrorizmus elleni harc jegyében a nyomozó hatóságoknak lehetőségük nyíljon magánadatok elfogására az interneten. A tagállamok ugyanis a köz- és nemzetbiztonság védelme, valamint a bűncselekmények megelőzése és felderítése érdekében módosíthatnak az uniós adatvédelmi rendelkezéseken. Ilyen intézkedések azonban csak bírósági felhatalmazás nyomán, egyedi esetekben és kivételesen foganatosíthatóak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.