Ne az erő döntse el, ki kap több pénzt

- Mikor járt legutóbb kórházban?

- Ha arra céloz, hogy ismerem-e a kórházi körülményeket, azt mondhatom, tisztában vagyok az intézmények helyzetével, a betegellátás körülményeivel. A helyenként kétségtelenül rossz állapotokért azonban nem egyedül az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozása okolható.

- Mindenesetre tény, hogy három éve nem nőtt a gyógyítóintézmények dologi kiadásaira szánt költségvetés összege, miközben az egészségügyet az átlagosnál is jobban sújtotta az infláció.

- Ez igaz, és az is tény, hogy elfogytak az intézmények belső tartalékai. Véleményem szerint azonban lehet némi tudatosság a költségvetés stagnálásában, hiszen a pénzszűke arra kényszerítheti végre a kórházak menedzsmentjét, hogy rászánják magukat a változtatásra, amit már rég meg kellett volna tenniük. Az egészségügy átalakításának szükségességével egyébként minden érintett egyetért. A kormánynak azonban az a szándéka: úgy juttat pénzügyi többletforrásokat az egészségügy konszolidációjára, hogy közben egy korszerű, költséghatékony, szükségletalapú intézményrendszer alakuljon ki. Magam a fokozatos, de tempós átalakítás híve vagyok. Egyébként vannak nagyon jó példák a hazai egészségügyben, amelyeket általánossá kellene tenni. Hiszem, ha a gyógyítószakma és a finanszírozó biztosító együtt gondolkodik, tervez, az egészségügyi rendszer kedvező és kedvezőtlen elemei jobban feltárhatók, a hibák kijavíthatók, az eredmények fejleszthetők. Tisztában kellene lennünk végre azzal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott működési bevételek mire elegendők a kórházakban, mennyivel kellene több, illetve hová kellene a több pénz, mit kellene másként csinálni. Jelenleg ezekre a kérdésekre nincs korrekt válasz. Annak érdekében, hogy legyen, hamarosan megállapodást kötünk a kecskeméti megyei kórházzal, ahol már most is korszerű kontrolling rendszer alapján végzik a gyógyítómunkát, pontosan követik, hogy az OEP-től kapott bevételüket mire költik el. Tervünk az is, hogy az intézményi működés tanulmányozása mellett egy orvosi szakma művelésének a feltételrendszerét is elemezzük. Mivel az onkológiai az egyik legjobban átlátható, előre kidolgozott protokollok szerint gyógyító szakma, velük kezdjük meg a munkát annak érdekében, hogy amennyire csak lehetséges, szükségletalapú finanszírozás valósuljon meg a daganatos betegek gyógykezelésében, s annak alapelveit más betegségek finanszírozásában is alkalmazzuk.

- Az együttműködés önmagában nem gyarapítja a kórházak pénzét, s ha valahol létezik is pazarlás a rendszerben, az egészségügyi ágazat egésze alulfinanszírozott.

- A világ gazdagabb felén sem elég a pénz, pedig ott a miénknél lényegesen többet fordítanak az egészségügyi ellátásra. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Éppen az ellenkezőjét állítom, ezért is tartom fontosnak a kecskeméti kórházzal és az onkológusokkal kezdeményezett együttműködést. A közösen nyert tapasztalatok alapján talán még az is elképzelhető, hogy nem erőviszonyok, lobbizások döntik majd el, hogy melyik kórház, melyik szakma kap több pénzt a biztosítótól, hanem mondjuk a biztosító finanszírozását igazítjuk a gyógyítási költségekhez. Éppen itt lenne az ideje, hiszen a hét éve bevezetett finanszírozási rendszert állandóan módosítani kell, hogy mindenkinek jusson a pénzből. Ez azonban az OEP-nek és a gyógyítóintézményeknek is rossz, mivel kiszámíthatatlanná teszi a gazdálkodást. Szükség lenne egy egységes egészségügyi számviteli rendszerre. E nélkül nehéz elképzelni a kórházak gazdasági társaságokként való működését. Márpedig ha az Országgyűlés elfogadja a kórházak új működési formáiról és a szellemi szabad foglalkozású orvoslás bevezetéséről szóló törvényt, amit most vitatnak meg a honatyák, világos, átlátható pénzügyi-gazdálkodási szabályok kellenek a végrehajtásához. Ha a gyógyítás költségtartalma tisztázott, a biztosító számára közömbös, hogy költségvetési intézményként vagy közhasznú társaságként működő kórházzal köt szerződést a betegellátásra. Sőt, úgy gondolom, a finanszírozás eszközével a minőségi gyógyításra is ösztönözni lehet. - Ez ideális terv, de az évezred első esztendejének magyar valósága cseppet sem az. - Ezzel magam is egyetértek, de mint mondtam, oda szabad pénzt adni, ahol az jól hasznosul, a változtatásnak éppen az a célja, hogy a betegek ellátása színvonalasabb legyen. Megjegyezném, hogy a kormány az idén a 2001. évi költségvetés zárszámadásakor közel 59 milliárd forinttal növelte az egészségbiztosítási alap eredetileg 842,4 milliárdos költségvetését. A gyógyító-megelőző kassza 10,6 milliárddal bővült, 1,3 milliárd forint jutott a betegágy mellett dolgozó nővérek, az altatóorvosok, a kivonuló mentődolgozók bérpótlékának növelésére. A rokkantsági és baleseti nyugdíj kasszáját 10,4 milliárddal egészítettük ki, 1,5 milliárddal nőtt a gyógyászati segédeszköz- és 35 milliárddal a gyógyszerbüdzsé.

- Kevesen gondolhatták, hogy a tavalyinál 5 milliárddal kisebb, mindössze 147 milliárdos gyógyszerköltségvetés elég lesz az idén a gyógyszerárak támogatására.

- A gyógyszerköltségvetést valóban alultervezték. A többletpénz azonban ha nem is oldja meg az egészségügyi intézmények gondjait, segít a kórházi betegellátáson, javítja az alapellátás orvosainak jövedelempozícióját. Bízom benne, hogy a piaci szabályozás szerepének erősítése, egy jó konszolidációs program, a fokozatos, de kitartó struktúraváltás, a gyógyítóintézmények akkreditációja lényeges javulást hoz az egészségügyben.

- Többször használták már gyógyír gyanánt az intézményi akkreditációt, nem sok eredménnyel.

- Mert azt, hogy az egyes gyógyítóintézmények mire alkalmasak, ott milyen betegellátás végezhető, még sosem határozták meg pontosan. Ezért van az, hogy az elvileg legsúlyosabb, legbonyolultabb gyógyító beavatkozások ellátására szolgáló egyetemi klinikákon közkórházi feladatokat végeznek és fordítva. Pedig fontos lenne, hogy a progresszív ellátás szintjei kiegészítsék egymást, ne akarjon minden kórház mindenféle beavatkozást végezni, hiszen arra valószínűleg sem szakmailag, sem technikailag nincsenek meg a feltételei. A kórházak minősítése nélkül egyébként nincs költséghatékony finanszírozás. Az OEP számára az intézmények akkreditálása tehát nagyon fon

tos. Ha biztosan tudnánk, hogy mely intézményben milyen ellátás végezhető s annak mekkora a költségvonzata, tervezhetővé válna a finanszírozás és az is, hogy milyen nagyságú kórházi kapacitásokra van szükség. Előre tervezhetnénk a kivételes, drága és új gyógyítóeljárások finanszírozását is. Mi, itt a biztosítónál azt szeretnénk, ha minél jobban összhangban lehetnénk az orvosi szakma igényeivel. - Jutott-e pénz az idén új gyógyítóeljárások finanszírozására az OEP-kasszából?

- A nagy értékű, tudományos igényű beavatkozásokat, köztük például a szív-, a májátültetést az állami költségvetés finanszírozza. De az OEP is hozzájárul az új gyógymódok bevezetéséhez. Jövőre például az Egészségügyi Tudományos Tanács egyetértésével a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján neuropacemakerek beültetését finanszírozzuk. A neuropacemaker-implantátum alkalmas bizonyos Parkinson-kóros betegek mozgáskényszeres állapotának a javítására. Egy ilyen implantátumot kap rövidesen egy bűnüldözés közben balesetet szenvedett rendőr is. - Ha ön dönthetne arról, hogy mit finanszírozzon a biztosító, változtatna-e a jelenlegi helyzeten?

- Igen. Differenciálnék az ugyanazon gyógyítóeljárásokat végző gyógyintézmények között. Például másként finanszíroznám azon intézmények működését, ahol csupán kobaltágyúval végzik az onkológiai betegek besugárzását; ha tehetném, az európai színvonalú központokat részesíteném előnyben. Ez valószínűleg arra ösztönözné a kórháztulajdonosokat - akár önkormányzatok, akár minisztériumok is azok -, hogy korszerűsítsék az orvosi eszközeiket a betegellátás színvonalának javítása érdekében.

- Egyelőre nagyok a különbségek az egyes régiók gyógyítóintézményeinek felszereltségében. - Ez így van. Az Egészségügyi Világszervezet jelentésében hazánkat az ellátórendszert illetően hátra sorolta az országok listáján. Kifogásolta a relatív méltánytalanságot, annak ellenére, hogy elismerte az orvosi szakmai világhírű színvonalát. Ezen változtatni kell.

- Ön orvos, orvos-etikus. Hogy éli meg a betegek esélyegyenlőtlenségét?

- Ha az ember már nem "szobatudós", akkor sem tud elszakadni az etikától. Az etika arról szól, hogy a tetteinket, az ítéleteinket a lét teljességére alakítsuk. A teljességbe pedig a hátrányos helyzetű emberek is beletartoznak. Ezért nehéz a döntés, de meg kell próbálni: lehetőleg ne működtessünk olyan rendszert, ami a rossznak kedvez, a jót bünteti. Lefordítva ezt saját munkámra, elmondhatom, hogy az OEP ellenőrzései során kiderülnek olyan esetek is, hogy ügyeskedő kórházak számukra előnyösen kozmetikázott betegforgalmi adatokat küldtek be a munkájukat finanszírozó OEP-nek. Ezáltal másoktól vették el a pénzt. Ugyanis a gyógyításra szánt biztosítói kassza zárt, az nem léphető túl, csak mások rovására juthatnak több pénzhez az ügyeskedők. - Mindig a pénznél, annak a szűkösségénél kötünk ki. Miért nem határozzák meg végre, hogy az egészségügyi járulék fejében milyen ellátást finanszíroz a biztosító és mi az, amiért külön kell fizetni a betegnek. Ezzel talán a sokat bírált, a betegnek és az orvosok többségének is kellemetlen hálapénzt is meg lehetne szüntetni.

- A gyógyítási alapcsomag pontos meghatározása sehol a világon nem sikerült, de sok helyen törekszenek erre, s a közfinanszírozáson túl kiegészítő biztosításokkal vásárolják meg az extra szolgáltatásokat. Természetesen az alapcsomagnak tartalmaznia kell az alapvető gyógyítást. Annak eldöntése, hogy azon felül mi legyen még a csomagban, nem az OEP dolga. Azt kizárólag az etikus politika döntheti el a szolidaritás elvének figyelembevételével. - A finanszírozó szemével nézve milyen a magyar egészségügyi ellátórendszer?

- Változtatásra szorul. Ha tehetném, a jelenleginél lényegesen nagyobb alapellátó rendszert működtetnék. Az lenne a szerencsés, ha a jól megfizetett háziorvosnak kevesebb páciense lenne, hiszen akkor jutna ideje a betegségek megelőzésére, a gondozásra. Egy erős alapellátó és szakrendelői intézményrendszer kórházi ágyakat váltana ki, így az első szinten történő többletbefektetés a kisebb, de jobban finanszírozott fekvőbeteg-ellátó rendszer működtetése révén megtérülne. S ha arra gondolok, hogy a betegek többsége is szívesebben venné, ha az otthonában gyó-.gyulhatna, ha nem kellene befeküdni a kórházba, elképzelhető, hogy még a biztosítottak is szimpatizálnának az én elgondolásommal.

- Azt mondja, biztosítottak. Ön szerint Magyarországon valóban biztosítóként működik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár?

- A neve e tekintetben bizonytalanságot sugall. Pénztár is, meg biztosító is. Azt hiszem azonban, hogy az OEP nem igazi biztosító, inkább csak pénzelosztó, de elsősorban nem tőle függ az osztás módja. Pedig jó lenne, ha a rendelkezésére álló pénzen minőségi gyógyítást vásárolhatna. De nem tud, hiszen nincs döntő szerepe abban, hogy kivel köt a gyógyításra szerződést. Csupán döntés-előkészítő szerepe van a gyógyítási kapacitások meghatározásában. Az OEP adatbázisa ugyanis kitűnő, megállapítható belőle, hol és milyen szakterületen vannak fehér foltok az országban, hol lenne szükség például egy-egy korszerű diagnosztikai eszköz telepítésére, hol van sok belőle. Ennek ellenére ma nincs szerepe abban, hogy hol és milyen egészségügyi beruházást végezzenek. Az ellentmondás oka, hogy a magyar egészség ügy többszereplős. A települési önkormányzatok az intézmények tulajdonosai, ők felelnek a lakosság egészségügyi ellátásáért. Az Egészségügyi Minisztérium irányítja a szakmapolitikát, és hozzá tartozik az OEP felügyelete is. A mai szabályozás nem teszi lehetővé, hogy az OEP valódi biztosítóként működhessen. Azt azonban nem zárja ki, hogy körültekintően járjon el a gyógyítás esélyegyenlőségé nek megteremtése érdekében.

tézmények dologi kiadása - véli az Országos Egészségbiztosítási Pénztár orvos-etikus főigazgatója. Oberfrank Ferenc szerint ugyanis a kormány úgy kívánja konszolidálni az egészségügyet, hogy közben költséghatékony, szükségletalapú intézményrendszer alakuljon ki. Az OEP számára közömbös, hogy költségvetési intézménnyel vagy gazdasá

gi társasággal köt szerződést a betegellátásra, a fontos, hogy a ma

inál színvonalasabb legyen a gyógyítás. Meg kell határozni, hogy mely intézményben milyen gyógyítóeljárás végezhető s annak mekkora a költségigénye, és ezáltal kiszámítható lesz a finanszírozás. Oberfrank úgy véli: a politikának kell eldönteni, hogy milyen ellá

tás jár a tb-járulék fejében, s miért kell külön fizetni a betegeknek. Nógrádi Tóth Erzsébet-->