BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább tart az agrárárcsökkenés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár novemberben kissé emelkedett a mezőgazdasági termékek árindexe, a 96 százalékon álló 12 havi mutató azt mutatja, hogy az agrárárak 4 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál. A mezőgazdasági termékek drágulási üteme 2000 októberében volt a csúcson, azóta - kisebb-nagyobb ingadozásokkal - folyamatos csökkenés figyelhető meg. A két utolsó megfigyelt hónapban a lendületes dezinfláció következtében az árindex már éves alapon is csökkenő árakat mutatott.

A folyamat mögött elsősorban a jó terméseredmények állnak, melyek főleg a növényi termékeknél - különösen a gabonaféléknél - okoztak áresést. Ebben a termékkörben novemberben 14 százalékos éves áresést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal. Ez ugyan kicsit kisebb, mint amit októberben mértek, de ennek nem áremelkedés az oka, hanem az úgynevezett bázishatás: 2000 azonos időszakában ugyanis jelentős mérséklődés következett be, aminek mértéke még az ideit is felülmúlta.

Még látványosabb a trend az élő állatok és állati termékek esetében, ahol az árdinamika csökkenése később jelent meg. Itt ugyan még nem lehet éves alapú árcsökkenésről beszélni, de a 12 havi árindex már egy számjegyű drágulást mutat. Novemberben - csakúgy, mint egy hónappal korábban - a vágósertés termelői árának csökkenése volt a leglátványosabb - mondja Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő elemzője, aki a piaci folyamatok alapján tavaszig további lendületes árcsökkenést vár. A fogyasztói árak tavaly év elején történő megugrásáért felelős árucsoportban lezajló folyamatok biztatóak az infláció idei alakulásával kapcsolatban is. Az utóbbi időben ugyanis az élelmiszerek voltak az árszínvonal-emelkedés legkritikusabb tényezői. Ezzel kapcsolatban Zsoldos István, a CA IB elemzője a legoptimistább, szerinte az idei év végére akár teljesen megállhat a legalapvetőbb fogyasztási cikkek áremelkedése.

Holnap egyébként már a decemberi fogyasztói árindex is nyilvánosságra kerül, és így megtudhatjuk, hogy mekkora volt az infláció 2001-ben. A piacon szokatlanul nagy az egyetértés, 6,9-7,0 százalékos 12 havi árindexet vár az összes, lapunk által megkérdezett szakértő. Így 2001-ben az átlagos drágulás 9,2 százalékos volt. Abban is teljes a konszenzus, hogy ez év első három hónapjában további jelentős dezinfláció lesz, ami jóval 6 százalék alatti árindexben mutatkozik majd meg.

Bár novemberben kissé emelkedett a mezőgazdasági termékek árindexe, a 96 százalékon álló 12 havi mutató azt mutatja, hogy az agrárárak 4 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál. A mezőgazdasági termékek drágulási üteme 2000 októberében volt a csúcson, azóta - kisebb-nagyobb ingadozásokkal - folyamatos csökkenés figyelhető meg. A két utolsó megfigyelt hónapban a lendületes dezinfláció következtében az árindex már éves alapon is csökkenő árakat mutatott. Munkatársunktól-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.