Nyáron tetőzik a német csődhullám
Az elemzői várakozások szerint a Németországot a recessziós időszakban megtámadó csődhullám csak a fellendülés megindulása után, az idén nyáron éri el tetőpontját. Ennek eredményeképpen - a Creditreform elemzői szerint - 2002-t összesen 40 000, az előző év szintjét mintegy 25 százalékkal meghaladó számú fizetésképtelenségi bejelentés tarkítja majd. A vállalatok helyzetének konszolidálódása csak a német gazdasági konjunktúra javulását háromnegyed évvel követve várható - írja a Die Welt.
A mostani állapot nem előzmény nélküli az ország történetében. Az 1993-ban jelentkező recessziós időszakban, amikor a gazdaság bővülése 1,1 százalékkal visszaesett, a csődöt jelentő vállalatok száma még a növekvő pályára való visszaállást követő egy év után is közel negyedével nőtt a megelőző időszakokban megszokott értékekhez képest. Nem lényegtelen különbség ugyanakkor, hogy az akkori rekordszint így is csak 19 ezer bejelentést ért el, emelik ki az elemzők.
A mostani nehéz idők több tényezővel is magyarázhatók. Egyrészt adódik a világgazdaság tavalyi kedvezőtlen fordulata. Ennek a helyenként negatívba forduló trendnek a következménye az is, hogy a cégek mind nehezebben találnak a tőkepiacon elegendő forrást tevékenységük finanszírozásához. A kiszámíthatatlan légkörben kialakult bizalomhiány a vezető német nagy bankokat is már-már túlzó óvatosságra sarkallta: a vállalati hitelek a korábbihoz képest jelentősen megdrágultak, megszerzésükhöz pedig minden eddiginél komolyabb garanciákra van szükség.
Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a kevésbé tőkeerős, tartalékok nélküli kisvállalatok. Az érdekérvényesítési lehetőségeikben is meglehetősen korlátozott cégek sokszor kiút nélkül maradnak. Nincsenek azonban biztonságban a nagyobb múltú, viszonylag tőkeerős vállalkozások sem: az elmúlt hónapokban olyan cégek véreztek el, mint a Holzmann, a Herlitz, vagy a híres-hírhedt Enron. Végül pedig nem lehet megfeledkezni a munkavállalók kritikus helyzetéről sem: a mostani tendencia a foglalkoztatottság javulásának megkésettségét valószínűsíti. (LGA)
Munkatársunktól


