BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összefogás mindkét oldalon

Az eddig a Fidesz kampányát jellemző összefogás szlogen az elkövetkező pár napban megjelenik az MSZP üzenetei között is: a szocialisták kiemelik, hogy összeállt a kormányváltó erők közössége, melyek még külön-külön ugyan, de már az első fordulóban is mintegy félmillióval több szavazatot gyűjtöttek összesen, mint a kormányoldal. A SZDSZ-szel kötött megállapodás és a Munkáspárt egyoldalú visszalépése után immáron egyértelműnek tűnik, hogy - belső viták után ugyan - a Centrum is a szocialistákat erősíti a második fordulóban. A versenyben maradt (harmadik helyet elért) 18 jelöltjük közül eddig a párt adatai szerint több mint tíz politikusuk lépett hivatalosan vissza az MSZP javára, és egyetlen olyanról sem tudnak, aki a Fidesz-MDF összefogást támogatná. Ugyanakkor számos körzetben a gyengébb eredményt elért, így az április 21-i fordulóba be sem jutott centrumosok is felkérték szavazóikat, támogassák a kormányváltó erőket. Ez utóbbi alól kivétel is akad, Győrben a Centrum negyedik helyet elért jelöltje a Fidesz-MDF támogatására szólított fel.

A kampánycsendig mind az MSZP, mind a Fidesz vezetői igen aktív fokozatra kapcsolnak, prominenseik adott esetben több megyét is "abszolválnak" egyetlen nap alatt. Orbán Viktor miniszterelnök az elkövetkező napokban ellátogat Tatára, Győrbe, Mosonmagyaróvárra, Szigetvárra, Szekszárdra, Kiskunhalasra, Kalocsára és Paksra is. Azt, hogy mindkét erő igyekszik a még általuk "billegőnek" tartott településeket felkeresni, mutatja: Medgyessy Péter tegnap járt Bács megyében. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje is több vidéki fórumot tart még, ma Hajdú-Bihar megyében kampá-nyol, de Kovács László pártelnök is részt vesz az országjárásban.

A kormányfő és kihívója úgy tűnik, még véletlenül sem találkoznak vidéken, de biztosra vehető, hogy nem lesz második fordulója pénteken a közgazdasági egyetemen tartott vitájuknak sem. Orbán Viktor múlt keddi, a hazát az ország többségétől védő beszéde után végképp értelmetlenné vált a második forduló előtti újabb miniszterelnök-jelölti vita - mondta Gál J. Zoltán, az MSZP kampányszóvivője. Pokorni Zoltán szerint viszont csak megfutamodásként értékelhető a szocialisták magyarázkodása.

A Fidesz elnöke tegnapi tájékoztatóján az MSZP és az SZDSZ közös vasárnapi rendezvénye kapcsán úgy fogalmazott: "a Luxus Áruház és a Gerbeaud cukrászda között összegyűlt Mol-kisrészvényesek hada nézte, hogy a szociálisan érzékeny baloldal képviselői miként eszik az orosz krémtortát". Az Origo internetes portál tegnap a vagyonnyilatkozatok alapján azt közölte: a Fidesz-képviselők és kormánytagok között 13, míg az MSZP-frakcióban hat Mol-részvényes ül, hozzátéve, hogy sok képviselő nem tüntette fel, pontosan milyen értékpapírba fektette pénzét. Ha ideszámítjuk a befektetési alapokat, amelyek Mol-részvényeket is tartalmaznak, akkor bővül az országgyűlési molosok száma, mások mellett Áder János házelnökkel, akinek 14,6 millió forint értékű OTP Optima befektetési jegye van.

Munkatársainktól

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.