Adótervek Stoibertől
A német konzervatív ellenzék kancellárjelöltje, Edmund Stoiber megerősítette, hogy hatalomra kerülésük esetén felülvizsgálják a vállalati tulajdonhányadok értéknövekedésére kivetett adók utáni kedvezményt. A szóban forgó adók csökkentését a szociáldemokrata-zöld koalíció szavazta meg, annak ösztönzésére, hogy oldódjon a német gazdaságban elterjedt vállalati kereszttulajdonlások rendkívül erős szövedéke; alacsonyabb adóterhek esetén ugyanis a cégek könnyebben megválhatnak vállalati részvényeiktől. A Reuters által idézett szakértők szerint azonban a tőkeérték-növekmények adójának csökkentése nem hozta meg a várt drámai változást a német vállalati tulajdonszerkezetben, jóllehet a konzervatív kancellárjelölt mostani bejelentése felgyorsíthatja a folyamatot. A Deutsche Bank például bejelentette, hogy túlad az Allianz, illetve a Munich Re biztosítóban meglévő részesedésein, hogy javítsa részvényeinek a megítélését. Más bankok az ügyfeleiket figyelmeztetik, hogy a kedvezmény rövid életű lehet. (VG)


