Átalakulás előtt áll az FBI
Az FBI, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda gyökeres átszervezését jelentette be Robert Mueller igazgató, aki alig egy héttel a tavaly szeptember 11-i terrortámadások előtt vette át a szervezet irányítását. A tevékenység súlypontja a hagyományos bűnüldözésről a terrortámadások megelőzésére helyeződik át, ennek megfelelően növelik a költségvetést és a létszámot, hajtanak végre állományi átcsoportosításokat, osztanak új jogosítványokat.
A The New York Times értékelése szerint az FBI egyfajta belső hírszerző ügynökséggé alakul át. Tény, hogy az átszervezés keretében megalakul az FBI hírszerző hivatala, amely a bel- és külföldi terrorfenyegetéseket elemzi majd, és létrehoznak egy világhálós bűnüldöző részleget is. Az ügynököknek úgy lesz szabad vizsgálódási lehetőségük az internetes honlapokon, a könyvtárakban, vallási intézményekben, hogy nem kell a bűnözés gyanújára előzetes bizonyítékkal rendelkezniük - írta a The Washington Post, amely egy igazságügyi minisztériumi tisztviselőt idéz: az FBI-nak ezentúl rálátása lesz például a mecsetekben folyó szélsőséges tevékenységre.
Szoros koordinációt terveznek az FBI és a CIA között. Az FBI 11 500 ügynökének ezentúl az egynegyede fog terrorelhárítással foglalkozni, ami 600 ember átirányítását jelenti. Mueller terveiben szerepel a büdzsé olyan mértékű növelésének engedélyeztetése, amiből további 800 ügynököt vehet fel, akik közül 500 központi elemző lenne; toborozni fognak idegen nyelvi, számítástechnikai ismeretekkel felvértezett személyeket is. Tervezik külföldi irodák megnyitását, "repülőbrigádok" felállítását. Charles E. Grassley iowai republikánus szenátor, az FBI egyik "notórius" kritikusa szerint a tervezett átalakítások aligha érik el azt a célt, hogy a szervezet "Bonnie és Clyde helyett Oszama bin Laden üldözőjévé" váljék. A szenátor ugyanis úgy véli, hogy a bejelentett változások csupán arra jók, hogy eltereljék a figyelmet az FBI címére intézett bírálatokról.
Vg-összeállítás


