BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átvilágíttatnák a rendőrséget

A társadalmi elfogadottságban tapasztalható kettősséget, az állományon belüli feszültséget, a feladatmeghatározás anomáliáit, a gazdálkodás forráshiányát és átláthatatlanságát, valamint az EU-csatlakozásra való felkészülésben tapasztalt elmaradást jelölte meg a rendőrség legsúlyosabb problémáiként Salgó László. Az országos rendőrfőkapitány-jelöltet az Országgyűlés rendészeti bizottsága tegnapi ülésén hallgatta meg, amelyet követően a testület tagjai 11 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett alkalmasnak találták a poszt betöltésére. A főkapitányjelölt egy hatékony, a törvényi előírásoknak megfelelően eljáró és a mindenkori hatalomhoz lojális, de politikai befolyástól mentesen működő rendőrség megteremtését nevezte meg elsődleges céljai között.

A rendőrség belső tartalékai kimerültek, ezért az évek óta forráshiányos szervezet extenzív fejlesztésére van szükség - tette hozzá Salgó László, aki szerint tarthatatlan, hogy a rendőrség számára bevételi kötelezettséget írnak elő úgy, hogy ezzel kapcsolatban már a célok meghatározásakor lehet látni, a tervezett bevétel csupán 50-55 százaléka teljesíthető. "A rendőrség jelenleg is többmilliárdos hiánnyal küszködik, miközben több elemzés arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezeten belül egyszerre van jelen a szegénység és a pazarlás. Éppen ezért a rendőrség teljes gazdálkodását egy külső auditorcéggel kell átvilágíttatni, amely egyszerre nyújtana támpontot a rendőrségnek és a költségvetési támogatást biztosító kormányzatnak is a jelenleginél hatékonyabb és átláthatóbb pénzfelhasználás megteremtésére" - fejtette ki a főkapitányjelölt.

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.