BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Béremelés az ígéret oldaláról

Az MSZP és az SZDSZ közötti kormányzási megállapodás egyik alappontja az, hogy az új kabinet szeptembertől megemeli 50 százalékkal a pedagógusok és szintén 50 százalékkal a felsőoktatási oktatók bérét. A rendezést követően módosulna a közalkalmazotti bértábla aszerint, hogy a pedagógusok esetében az A kategória az 50 ezer forintos minimálbér volna, az F kategória viszont az SZDSZ által már évekkel ezelőtt is javasolt diplomás-minimálbér, amely jelenleg a 97 500 forintos kezdő alapfizetést jelentené.

Ezzel megszűnne a bértábla "szorítottsága", amely jelenleg alig tesz különbséget (esetenként pár ezer forint) egy friss diplomás kezdő pedagógus és egy iskolai gondnok bére között. Az őszi emelés azonban csakis az alapbérre vonatkozik, a pedagógusoknak járó kiegészítő pótlékokra nem. Ezek rendezésére - lapunk információi szerint - őszszel nem is kerülhet sor. Későbbi módosítására, igazítására azonban mindenképp szükség lesz, hiszen a diplomás-minimálbér bevezetésével elértéktelenedik a pótlék fogalma.

A bérmelés mintegy 154 ezer, a közoktatásban dolgozó pedagógust érint. Az újonnan létrejövő oktatási kabinethez közel álló forrásból megtudtuk, a béremeléshez mindenképp módosítani kell a költségvetést; a béremelés egyébiránt mintegy 30 százalékos keresetnövekedést jelent pillanatnyilag, forrásháttere pedig meghaladhatja a 60-70 milliárd forintot.

Az emelés érdekessége, hogy az automatikusan maga után vonja a felsőoktatási bérek rendezését is, hiszen ha ezen a területen minden maradna a régiben, akkor egy kezdő középiskolai tanár a diplomás-minimálbérrel 500 forinttal keresne többet egy egyetemi adjunktusnál, akinek a havi alapbére 98 ezer forint jelenleg. A felsőoktatásban végrehajtandó 50 százalékos béremelés - ennek forrásigénye az oktatók-kutatók esetében 20 milliárd forint - ugyanakkor nem változtatja meg a professzori illetményhez igazított docenseknek, adjuntusoknak, tanársegédeknek szóló bértáblát. A professzori alapilletmény 360 ezer forintra emelkedik a jelenlegi 254 ezerről. A docensek a professzori illetmény 70 százalékát kapják, az adjunktusok 50, a tanársegédek 40 százalékát. A felsőoktatás bérrendezése viszont továbbra sem tér ki az előmeneteli rendszerre. Azaz egy harmincéves profeszszor ugyanannyit keres havonta, mint egy 60 éves. Lapunk úgy tudja, a felsőoktatásban oktatók bírják a leendő kormány ígéretét, miszerint 2003-tól kitérnek az előmeneteli bérezés kérdésére.

A hallgatókat érintő kormányzati elképzelések során előremutató intézkedés lehet a hallgatói normatíva 30 százalékos emelése. Ez jelenleg 70 ezer forintot jelent egy főre - és ez az állapot 1994 óta így van, azaz rendezésre szorul. A mintegy 185 ezer, államilag finanszírozott hallgatót érintő 30 százalékos normatívaemelés forrásigénye évi 3,5 milliárd forintot jelentene. Arról egyelőre keveset tudni, mi történik a hallgatóknak járó támogatásokkal, például a lakhatásival, a jegyzetvásárlásival, illetve az ösztöndíjak emelésével - ez utóbbiak mértéke egyébként az intézményekben más-más, függően a hallgatók tanulmányi eredményétől.

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.