BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elgáncsolhatják a bővítést az írek

Ha az írek a novemberi megismételt népszavazáson újból elutasítják a nizzai szerződést, akkor késhet az unió bővítése, és a szervezet súlyos politikai válságba csúszhat - figyelmeztet az Economist Intelligence Unit (EIU). Ehhez képest meglepően kevés szó esik az ügyről, sőt, EU-illetékesek határozottan tagadják, hogy létezne "B terv", tehát a szerződés elutasítását kezelni hivatott vészforgatókönyv.

Az unió intézményi és döntéshozatali rendszerét, a bővítésre felkészíteni hivatott nizzai szerződést mára Belgium és Írország kivételével valamennyi EU-ország ratifikálta. A tavaly júniusi írországi referendumon azért tudtak győzni az integrációellenes erők, mert rendkívül alacsony volt a részvétel - hangzik a brüsszeli magyarázat. Arra azonban az EIU elemzői szerint nincs semmi garancia, hogy másodszorra tömegesen sikerül szavazásra csábítani a szerződéssel egyetértőket, így az EU könnyen belefuthat egy újabb ír "pofonba", méghozzá közvetlenül a bővítési tárgyalások finisében.

Ez rendkívül nagy presztízsveszteséget jelentene az EU-nak - szögezi le a londoni intézet. Ugyanakkor valószínűnek látszik, hogy Brüsszel ebben az esetben megpróbálná a nizzai csomagnak a bővítéshez feltétlenül szükséges részeit leválasztani, és (például a csatlakozási szerződésekhez ragasztva) elfogadtatni. Akármilyen megoldást választana is azonban az EU egy újabb ír elutasítás kezelésére, a bővítési folyamat feltétlenül komoly késést szenvedne: az EIU szerint legalább 2006-ig, de akár annál későbbre is kitolódhatna az új tagok felvétele.

Vg-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.