Folytatódik a vita a fővárosban
Várhatóan nem lesz döntés a költségvetés módosításáról a fővárosi közgyűlés mai ülésén - tudtuk meg Bőhm Andrástól, a fővárosi MSZP-frakció vezetőjétől. A rendkívüli közgyűlést az ellenzéki Fidesz-MDF-MKDSZ képviselő-csoport kezdeményezésére hívta össze Demszky Gábor főpolgármester. Az ellenzéki frakció szerint tarthatatlan helyzet alakult ki azzal, hogy a fővárosi MSZP és az SZDSZ újabb koalíciós válsága miatt kétszer is hiába rugaszkodott neki a közgyűlés az idei büdzsé módosításának. A várost irányító koalíció szerint az ügyben ráérnének a május 30-i rendes közgyűlésen dönteni, de az ellenzéki frakció összegyűjtött annyi támogató aláírást, hogy a főpolgármesternek össze kellett hívnia a rendkívüli ülést.
Az MSZP- és az SZDSZ-frakció az 58 milliárd forintos módosító csomagon belül minden kérdésben megegyezett, egy 350 millió forintos villamossín-felújítás kivételével. Azóta az egyeztetések folyamatosak, de megállapodás még nem született, mondta Bőhm. (KÁ)
Munkatársunktól


