BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

GM: 3,7 milliárdnak lett gazdája

A leköszönő kormány gazdasági minisztere, Matolcsy György a napokban közel 4 milliárd forintot ítélt oda egészségturisztikai fejlesztésekre és kongresszusi férőhelyek kialakítására. A nyertes pályázatok között található két fővárosi szálloda megépítésére vonatkozó projekt is. Ebben a tenderfordulóban fővárosi fürdő is kapott pénzt.

A gazdasági tárca vezetője a szakmai bírálóbizottság javaslata alapján döntött úgy, hogy 17 turisztikai fejlesztéshez ad összesen 3,738 milliárd forint támogatást. A tervezett beruházások összértéke meghaladja a 20,5 milliárdot, s a fejlesztések által közel 1300 új munkahely létesül.

Az egészségturisztikai pályázatokon belül hét olyan fejlesztés van, amelyek a nemzetközi turizmusban is számottevőek. Ezek között most első ízben található fővárosi fürdő: a világörökség részét képező Rudas fürdő teljes rehabilitációjára adott a tárca 195 millió forintot. Ugyancsak e körben kapott támogatást két nemzetközi hírű fürdőhely, Bük és Zalakaros. Mindkét üdülőfaluban négycsillagos hotel építését tervezik. Az egészségturisztikai pályázatok között kapott támogatást két fővárosi szállodaberuházás is, hiszen a Duna Sétány Székház Kft. egy Sofitel márkájú termálszálló építéséhez 500 millió forintot, a TriGránit Expo Vagyonkezelő Kft. pedig egy Novotel gyógyfürdőhotel építéshez szintén 500 milliót kapott.

A belföldi vendégforgalom szempontjából fontos fürdők közül most hat, az adott kistérségben fontos strandfejlesztésre jutott támogatás. Ezen belül is kiemelten kezelték a medencék vízforgató és szűrőberendezésekkel való ellátását. E körben a borgátai, a cserkeszőlői, a jászapáti, a lenti, valamint a sellyei önkormányzat, illetve a Római fürdő részleges korszerűsítésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. kapott segítséget a GM-től.

A kongresszusi turizmus fejlesztésének keretében három pályázat jutott pénzhez a Széchenyi-tervből, amelyek közül a legjelentősebb a siófoki Hotel Azúr kongresszusrészlegének kialakítása. A közel 640 millió forintos beruházás 256 milliós, vissza nem térítendő támogatást kapott.

Lázár Ildikó

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.