Jogharmonizációs munkák özöne
Az új közbeszerzési törvény és az ahhoz kapcsolódó végrehajtási rendeletek megalkotását - amit a jogharmonizációs program szerint még az idén végre kell hajtani - összesen 16 vonatkozó közösségi jogszabály átvétele teszi szükségessé. Az új vámtörvény megszületésére 2003 második felében lehet számítani; itt még magasabb, 19 a jelenlegi jogszabály "sírját megásó" közösségi törvények száma. A személyes adatok védelméről szóló jogszabály újjáalkotását ezzel szemben mindössze három uniós irányelv és határozat kényszeríti ki.
A módosítandó jogszabályok közül a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi törvény vérzik a legtöbb (legalább húsz) sebből. A vállalati jogban számos meghatározó törvény (például a gazdasági társaságokról, a cégnyilvántartásról, a csődeljárásról, a számvitelről, a találmányok szabadalmi oltalmáról, a szerzői jogról szólók) szorulnak kisebb-nagyobb változtatásra. Több ponton hozzá kell nyúlni a verseny- és az adótörvényekhez, mindenekelőtt az általános forgalmi adóról szólóhoz.
A földtörvény "mindössze" a külföldiek termőföld-, illetve ingatlanszerzésére vonatkozóan szorul módosításra, ám ezzel a kényes feladattal - a csatlakozási tárgyalásokon kiharcolt átmeneti mentességnek köszönhetően - 2004-ig várni lehet. A mezőgazdasági joganyagon belül viszonylag kevés törvény szorul módosításra, ám valamennyi terület közül messze itt kell a legtöbb rendeletet megalkotni: ezek között szerepel például a Magyar borkönyv jövő év első felére ütemezett létrehozása. Az agrárpiaci rendtartást a marha- és borjúhús, a tej és tejtermékek, az export-import, a juh- és kecskehús, valamint a feldolgozott termékek vonatkozásában kell megbolygatni, mindezt a menetrend szerint még 2002 második felében.
A regionális politika harmonizálása számos módosítást követel a területfejlesztési, a foglalkoztatási, a statisztikai és az államháztartási törvényben. Utóbbi jogszabályhoz a pénzügyi ellenőrzés, valamint a pénzügyi és költségvetési szabályozás szempontjából is hozzá kell nyúlni.
Nem kevés módosításra lesz szükség ahhoz, hogy Magyarország eleget tegyen a személyek szabad mozgását előíró uniós követelményeknek. Több adótörvény, a foglalkoztatási, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló, valamint ügyvédi jog-szabály mellett a büntető törvénykönyv, sőt (az uniós polgárok helyi választásokon való részvételi lehetőségét biztosítandó) az alkotmány egyes passzusai is szerepelnek a listán. A jogharmonizációs folyamatra - ha nem is időzítését, de szimbolikus jelentőségét tekintve - az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás lesz hivatott a koronát feltenni, valamikor 2003 első felében.
Takács Gábor


