BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Júniustól fizetnek a fagykárokra

Júniustól megkezdi az FVM a téli és tavaszi fagykárok részleges kompenzálását. A gazdálkodók előlegként hektáronként 30 ezer forintos kárenyhítő támogatást kapnak. A további állami segítségről május végén döntenek.

A 30 ezer forintos előleg a kormány most megjelent határozata szerint arra a mintegy 100 ezer hektáros gyümölcs- és szőlőterületre terjed ki, ahol 50 százaléknál nagyobb fagykárok keletkeztek - közölte Becz Miklós, a tárca főosztályvezetője. Így a támogatási előleg folyósításához összességében hárommilliárd forintra lesz szükség.

A minisztérium becslései szerint a súlyos fagykárok 25-30 milliárdos árbevétel-kiesést okoztak a termelőknek - mondta Becz. A kár pontos nagyságát a május 20-a körül befejeződő tesztüzemi felmérések alapján állapítja meg a tárca. A főosztályvezető tájékoztatása szerint május végére derül ki, hogy a kárenyhítés teljes öszszege mekkora lehet. Ezért a várható mértékről most nem kívánt nyilatkozni. Lapunk számításai szerint - továbbra is részleges és reálisnak tartott, 10 milliárdos kármérséklést feltételezve - 100 ezer hektárnyi területre hektáronkénti 100 ezer forintos, vagyis az előlegen felül további 70 ezer forintos kompenzáció jutna. Utóbbit szeptember-novemberben kellene megkapniuk a termelőknek.

A minisztérium a hárommilliárd forintos nyári előleg kifizetéséhez most készíti a kormányhatározat végrehajtási rendeletét - tudtuk meg. A kármérsékléshez az FVM-nek kétmilliárd, a PM-nek egymilliárd forintot kell előteremtenie. Az agrártárca saját büdzséjének átcsoportosításával forrásokat von el az úgynevezett piacra jutási dotációkból, és azokat az agrártermelési (földalapú) támogatásokhoz irányítja. A helyzet érdekessége, hogy az MSZP - amely egyébként egyetért a fagykárok enyhítésével - a kormányalakítás után éppen a most megkurtított piacra jutási keretet kívánja feltölteni a költségvetés átrendezésével más ágazati beavatkozások finanszírozásához.

A 30 ezer forintos hektáronkénti előleg megfelelőnek mondható, de a tényleges kár ennek a többszörösét teszi ki - közölte Thurn László, a Gyümölcstermelők Szövetségének elnöke. Megerősítette, hogy a terméskiesésről május 20-a után készülnek mértékadó felmérések. A komoly károk miatt egyes gazdálkodóknál a kárenyhítő támogatások mellett állami garanciális, kedvezményes termelésfinanszírozási hitelekre is szükség lehet - tette hozzá. (HL)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.