BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Megválasztják az ellenzéki kurátorokat

A médiakuratóriumok kiegészítéséről dönthet a parlament következő keddi ülésén - jelentette be Szili Katalin házelnök. A szocialista politikus tegnap a házbizottság ülése után elmondta: konszenzus született a frakciók között a plenáris ülés napirendjét illetően, így kerülhet sor az ellenzéki kurátorok megválasztására. A Fidesz és az MDF frakciója a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagjává Trombitás Zoltánt, a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségi tagjává Sasvári Szilárdot, a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagjává Csalóközi Zoltánt, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának ellenőrző testületi tagjává Jaczkovics László Gábort jelöli. A Ház kedden megválasztja azt a parlamenti bizottságot, amely jelölést tesz az Állami Számvevőszék alelnökeire. Szili Katalin hozzátette még: a kormányváltás óta a parlamentben kedden hangzik el először azonnali kérdés és interpelláció. (VG)



A református egyház zsinatának ülése

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 75-ről 70 évre szállította le a férfi lelkészek nyugdíjba vonulásának felső korhatárát, a rendelkezés hatálybaléptetését azonban az eredetileg javasoltnál két évvel későbbre, 2005-re halasztotta. A zsinat februárban, a nyugdíjtörvény második olvasatának tárgyalásakor határozta el, hogy az egyházi tisztségviselők nyugdíjba vonulásának felső korhatárát - férfiak és nők esetében egységesen - 70 évben állapítja meg. A Dunamelléki Református Egyházkerületben ezt követően aláírásgyűjtés kezdődött a módosítás ellen, miután a nyugdíjkorhatár leszállítása Hegedűs Loránt püspököt is megakadályozta volna abban, hogy induljon az év végén esedékes egyházi választásokon. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.