BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorú szankciókkal számolnak

A szűkös kormánytöbbség miatt "többfrontos gondolkodás" folyik a leendő kormánypárti frakciók között arról, hogyan működtessék fennakadás nélkül a parlamenti gépezetet. Míg az egyik lehetőség a munkarend átszervezése, a szavazások egy időpontra történő összesűrítése, a másik a frakciófegyelem megszilárdítása. Azt, hogy ez utóbbira mekkora szükség van, mutatja: a 178 fős szocialista képviselőcsoport alakuló ülésén a szavazáskor csak 156 érvényes voksot számoltak össze. Kemény munkára és vasfegyelemre lesz szükség - jelentette ki a frakció vezetőjévé választott Lendvai Ildikó pártalelnök.

Az MSZP elfogadta az eddigi frakciószabályzat határozott szigorítását. A parlamenti "szavazásról történő távolmaradás csak kórházi kezelés esetén engedélyezhető" - rögzíti az új szabály, amely első körben minimum 50 ezer forintos pénzbírságot, majd funkcióból visszahívást, végső soron kizárást helyez kilátásba. A képviselőknek előre engedélyt kell kérniük, ha a frakcióban elfogadott állásponttal szemben kívánnak szavazni a plénumon.

Az új parlamentben várhatóan csökken a kormánypárti interpellációk száma, miután az MSZP és az SZDSZ egyaránt többször kritizálta, hogy a tipikusan ellenzéki műfajban a Fidesz képviselői "alákérdeztek". Azt, hogy komolyabb kritika a nyilvánosság előtt ne hangozzon el a kormánypárt részéről, az MSZP frakciószabályzata az interpellációk előzetes véleményezésével igyekszik kivédeni. Ahogy az esetleges önálló indítványokról, ezekről is a frakció dönt, benyújtásukra csak a képviselőcsoport támogatása esetén van mód. A minisztereket, államtitkárokat azonban a szocialista képviselők a frakcióülésen "belső interpellációkkal" faggathatják, melyek esetében a válaszról a képviselőcsoport dönthet.

Hasonló szabályozásra készül az SZDSZ is. A leendő kisebbik koalíciós párt frakciója csütörtökön fogadja el új alapszabályát. A tervezetet készítő Eörsi Mátyás elmondta: a frakció együttszavazását az általa készített javaslat kötelezővé tenné, és előzetes belső ellenőrző mechanizmusokat dolgoznak ki az interpellációk és az önálló indítványok benyújtása vonatkozásában is.

A Fidesz szabályzata eddig is pénzbírsággal fenyegette az igazolatlanul távolmaradókat, és Szájer József frakcióvezető szerint nem indokolt a kormányzati szerepre kidolgozott előírásokon ellenzékben változtatni. A képviselőcsoport szerdai alakuló ülésén fogadja el alapszabályát, mely csak stilárisan térhet el a jelenlegitől. Az MDF belső szabályzatában eddig sem szerepeltek szankciók, és ha kormányerőként tudtunk így dolgozni, nem hiszem, hogy ellenzékben lenne szükség szigorításra - mondta kérdésünkre Balsai István. A fórum képviselőcsoportjának újraválasztott vezetője úgy látja, az alakuló ülést követő kétnapos frakcióhétvégén szükség lehet a belső szervezeti rendszer, a kabinetek működésének az átgondolására, egy esetleges frakciószervezői-igazgatói tisztség létrehozására. (DG-TE)

Munkatársainktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.