BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szocialista oktatási garanciák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Míg az MSZP-ben az oktatási tárca átengedését, addig az SZDSZ-ben a minisztérium köré épített "szocialista biztonsági hálót" bírálják többen. A koalíciós tárgyalásokon információink szerint a kisebbségi kormányzás lehetősége is felmerült (részben) az oktatási tárca miatt, a két párt egyebek között azért is ragaszkodott a minisztériumhoz, mivel a fiatalokat célcsoportként kezeli.

Egy szabad demokrata vezetésű minisztériumban az MSZP programját szocialista politikusok fogják megvalósítani - így jellemezte az oktatási tárcánál kialakult kompromisszumot egy szocialista politikus. A két párt között még folyik a szakmai program egyeztetése, ám a szocialisták várakozása szerint ebben az MSZP által kidolgozott elemek dominálnak majd. Az SZDSZ javaslatai - melyek egyebek között a felsőoktatás liberalizálása, piacosítása jegyében széles körű, átfogó reformot feltételeztek volna - már csak azért is háttérbe szorulnak, mert a két párt vezetése megállapodott abban: az ágazatban elsősorban nyugalomra van szükség. Hiller István, a tárca leendő szocialista politikai államtitkára ezzel kapcsolatban lapunknak annyit mondott: minden egyes változtatási kísérlet nagy ellenállásba ütközne; a szakmának elege van abból, hogy minden kormányváltással új programokat erőltetnek rájuk. Ugyanezt a szemléletet látszik alátámasztani az a döntés, mely szerint minden reformjavaslattal kapcsolatban vétójoggal bír majd az Országos Köznevelési Tanács. Horn Gábor (SZDSZ) ugyanakkor úgy vélte: a közoktatásban meglevő problémákat orvosolni kell, ennek módjáról és ütemezéséről a szakma részéről elvárt nyugalom miatt tovább folynak az egyeztetések.

Az OM önálló mozgásterét tovább szűkíti az új ifjúság- és oktatáspolitikai kormánykabinet - várják az MSZP-ben. E - több szaktárca vezetőit tömörítő - grémium feladata lesz a területet érintő stratégiai és koncepcionális döntések meghozatala, például a drog- vagy cigánykérdést illetően. Az ágazat súlyát emeli az új kabinet létrehozása, mely mutatja, hogy mindkét párt elkötelezett a terület fontosságát illetően - hangsúlyozták lapunknak SZDSZ-es politikusok, kiemelve, hogy a kisebbik koalíciós párt javaslata volt az új kabinet létrehozása.

Az oktatási tárca átengedéséért a szocialisták vasárnapi kongresszusán szinte bocsánatot kértek a pártvezetők, mint Medgyessy Péter fogalmazott, az, hogy a minisztériumot nem MSZP-s politikus irányítja majd "sokaknak fájdalmat okoz". Információink szerint azonban az SZDSZ-ben sem örül mindenki maradéktalanul a sikernek. Lapunknak többen úgy nyilatkoztak, hogy az említett hatáskörszűkítő megszorítások, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium szerepének a sportról az ifjúság, és így a tanulók felé várható áthangolása miatt inkább le kellett volna mondani a tárcáról. Ezzel szemben úgy tudjuk: a múlt héten lezárult tárgyalásokon az a lehetőség is felmerült, hogy az SZDSZ nem köt koalíciót az oktatási tárca nélkül, mely egy erős gazdasági minisztériummal együtt a szabad demokrata elképzelések sarokpontjainak számítottak. Az ugyanakkor, hogy miért ragaszkodott mindkét fél maximálisan a minisztériumhoz, nehezen válaszolható meg: a számos ok között említhető, hogy mindkét párt szeretne erősíteni a fiatalok körében, ahol - mint a választások és az azt megelőző közvélemény-kutatások egyértelműen megmutatták - jelentős előnyre tett szert az elmúlt időszakban a Fidesz.

Munkatársainktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.