Tárki: mérséklődik a beruházási hajlandóság
Magyarország 1500 legnagyobb exportáló vállalatának körében romló üzleti kilátások és erősen csökkenő beruházási hajlandóság a jellemző. Egyebek között ez szűrhető le a Tárki hagyományos féléves felmérésének eredményéből.
A kutatóintézet adatfelvételen alapuló elemzése szerint a nyereséges cégek aránya 10 százalékponttal csökkent, a várható beruházási aktivitást mutató index pedig 14,5 pontról -4,6 pontra zuhant. A beruházási aktivitást ebben az esztendőben növelni szándékozó cégek aránya mindössze 31 százalék. Jelentősen mérséklődött a vállalatok által a következő fél évre várt termelés szintje, illetve az elmúlt fél év exportmegrendelései is elmaradtak a korábbi időszakok szintjétől.
A fentiek ellenére több cég véli jónak saját gazdasági helyzetét, mint amennyi elégedetlen vele, sőt mindössze a megkérdezettek 14 százaléka véli úgy, hogy ebben az évben romlik a szituáció. Ez arra utal, hogy a nagyvállalati kör a világgazdasági konjunktúra romlása miatt fogja vissza aktivitását, ugyanakkor hosszabb távon optimista.
Munkatársunktól


