BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Villámgyors EU-bővítés terve

A soros EU-elnökséget júliustól átvevő Dánia arra törekszik, hogy már a decemberi koppenhágai csúcs előtt megállapodjon az erre kész tagjelöltekkel a csatlakozási tárgyalások minden témakörében. Koppenhágára így már csak az ünnepélyes formalitások maradnának.

Az uniós elnökség átvételére készülő Dánia ambiciózus forgatókönyve szerint már október végére le kellene zárni valamennyi, ma még nyitott fejezetet a bővítés első körébe sorolt tíz tagjelölt mindegyikével - kivéve a három "pénzes" témakört, azaz a mezőgazdaság, a regionális támogatások és a költségvetés dossziéját. Az október végén esedékes brüsszeli EU-csúcson azután (immár az új német kormány részvételével) sikerülhet tető alá hozni a részletes uniós álláspontot ebben a három fejezetben is - fejtette ki tagjelölt országbeli újságírók előtt Liselotte Plesner, a koppenhágai külügyminisztérium EU-bővítési ügyekkel foglalkozó részlegének vezetője.

Dán remények szerint az ezt követő hetek során a három fejezetről a tagjelöltekkel is sikerül megegyezni, s a december közepén esedékes koppenhágai csúcsra már csak a megállapodások ünnepélyes szentesítése maradna. "Tudjuk, hogy ez nagyon optimista menetrend, de a lehető leggyorsabb tárgyalászárásra törekszünk, mert a dán elnökség prioritása a bővítés" - szögezte le Plesner.

Friis Arne Petersen, a dán külügyi tárca államtitkára a bővítést minden mást felülmúló szükségszerűségnek és célkitűzésnek nevezte, s szintén megerősítette, hogy a csatlakozási tárgyalásokat legkésőbb a koppenhágai csúcson be akarják fejezni. "Ha azonban valamely tagjelölt nem tudja elfogadni a végső kérdések megoldására kialakuló csomagot, nem engedhetjük meg, hogy a többi jelölt rá várjon" - figyelmeztetett. Petersen nem volt hajlandó válaszolni a Világgazdaság azon kérdésére, kell-e esetleg a tagjelölteknek várnia a csatlakozásra, ha a megismetelt írországi népszavazás újra elveti a nizzai szerződést. Mint mondta, ha állást foglalna, azzal beavatkozna a népszavazást megelőző írországi kampányba, amit mindenképpen el akar kerülni. Nem segíti a minél gyorsabb tárgyalászárást, ha egy tagjelölt sorra nyitja újra a korábban ideiglenesen már lezárt fejezeteket - válaszolta Plesner lapunk azon kérdésére, miként vélekedik Magyarország azon lépéséről, hogy az elmúlt hetekben ismét a tárgyalóasztalra tette az adózási, illetve a tőkeáramlási dossziét. Szerinte ez akár a bővítéssel szemben fenntartásokkal viseltető erőknek is kezére játszhat.

Dán vélemény szerint az a magyar álláspont is nehezíti a végső megállapodást, amely szerint hazánk ragaszkodik az őt megillető 22 európai parlamenti helyhez, szemben az unió által ajánlott hússzal. Koppenhága szerint ezt a "békát" most le kellene nyelniük a magyaroknak (és a hasonló helyzetben lévő cseheknek) annak érdekében, hogy időben tető alá lehessen hozni a végső megállapodást. Ha ugyanis más országok, követve a magyar és a cseh példát, szintén vitatni kezdenék a parlamenti vagy a tanácsi arányokat, az a Nizzában nehezen kialkudott mandátumok elhúzódó újratárgyalásához (s így a bővítés késleltetéséhez) vezetne - hangzik a dán érvelés.

Urkuti György - Koppenhága

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.