BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cégek elérték a mélypontot

A cégek jelenlegi helyzetüket kifejezetten rossznak ítélték, várakozásaik azonban határozottan javultak az előző felméréshez képest - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) áprilisi vállalati konjunktúratesztjének tegnapi ismertetésekor. A vállalatok úgy érzik, elérték a mélypontot, és a jövőben javul a helyzetük.

A felmérés összességében javuló üzleti helyzetet jelez a tavaly őszi felméréshez képest. Az összevont konjunktúraindex az őszi igen alacsony szintről, 8,9-ről 14,3 pontra emelkedett, ami a második legjobb eredmény az eddigi kilenc felmérésből. Mind az aktuális üzleti helyzet, mind a jelenlegi jövedelmezőség vállalati megítélése lényegesen roszszabb volt most áprilisban, mint fél évvel korábban, és a kapacitások kihasználtsági szintje (ezt a mutatót nem tartalmazza az összevont konjunktúraindex) is alacsonyabb, mint tavaly ősszel.

A jövőre vonatkozó várakozások azonban optimizmusra adnak okot a következő fél év gazdasági folyamataival kapcsolatban. A felmérésben részt vevő cégek üzleti helyzetük jelentős javulását várják, a jövedelmezőség emelkedését várók aránya pedig még soha nem volt ilyen magas. A kapacitások jelenleg igen alacsony kihasználtságának javulására számítanak, és némileg bővülő megrendelésekről számoltak be. Beruházási terveik is biztatónak mondhatók, és a foglalkoztatás növekedését is várják. (MK)

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.