A szakma megtorpedózná a bornyilvántartást
A szakma megdöbbent, hogy újból napirendre került a bort árusító vendéglátóhelyek napi nyilvántartás-vezetésének a terve - mondta lapunknak Antalffy Gábor. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetségének (Kisosz) ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a szándék jó, ne legyen pancsolt bor. Ez az érdeke a vendéglátósoknak is. A módszer azonban, amit a szakmának már többször is sikerült megtorpedóznia, rossz.
Mint arról lapunk korábban beszámoltunk (VG, június 3., 1-3. oldal), az új kormány számára készített szakmai törvénymódosítási javaslat szerint ismét bevezetnék a már eltörölt napi nyilvántartási kötelezettséget a bort értékesítő vendéglátóhelyeken. Általános előírásként az eladóterekben a borból választékonként továbbra is csak egy-egy palack (vagy kanna) lehetne felbontva. Igazolt rendezvényeknél viszont a több megkezdett üveg is megengedett lenne, ha ezt a vámhatóságoknál a rendezvények befejezése után haladéktalanul bejelentik.
A Kisosz szerint a borhamisítást az előállítóknál kellene tetten érni, náluk lehetne ellenőrizni. A szakma már korábban is tett javaslatot a probléma megoldására: a cukorforgalom ellenőrzésével le lehetne leplezni a hamisítást. Minilaborral a helyszínen is megoldható lenne a bor ellenőrzése.
Ám a napi nyilvántartást sem minőség-ellenőrzésre, sem a borhamisítás kiszűrésére nem tartják alkalmasnak, viszont a vendéglátósoknak pluszterhet jelentene. A Kisosz számítása szerint egy 15-16 fajta bort tartó tisztességes vendéglátós műszakváltáskor két embernek (az átadónak és az átvevőnek), záráskor pedig egynek fél-fél óra többletmunkát jelentene az ismét "felmelegített" nyilvántartási terv megvalósulása. (VG)


