Azonos ügyletek, más eljárások
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Országimázs Központja által az Ezüsthajó, valamint a Happy End Kft.-vel kötött szerződések kapcsán mást vizsgált az ügyészség Keller László országgyűlési képviselő 2001. szeptemberi felvetése nyomán, és mást tart szem előtt a jelenlegi, márciusi feljelentés alapján indult ügyben. Jóllehet ugyanazokról a szerződésekről van szó, a két eljárás nem mosható egybe - állítja Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese.
Az első eset polgári jogi ügy. Ebben a szerződéskötések körülményeit tekintették át az ügyészek avégett, hogy az - Állami Számvevőszék által is megállapítottan - egyes közbeszerzési szabályok mellőzésével tető alá hozott ügyletek által a közérdekben okozott sérelem orvosolható-e. A jogszabálysértő szerződés ugyanis semmis. Az ügyészségnek - a közérdekre figyelemmel - joga van erre hivatkozva az ügylet érvénytelenségének megállapítását kérni a polgári bíróságtól. A semmisség jogkövetkezménye az eredeti állapot helyreállítása. Az adott ügyben - mondta Varga Zs. András - a szerződések a Ptk. szerint semmisek, de mivel az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, ügyészi fellépésre nem reparálható a sérelem. Más kérdés, hangzott el, hogy a MeH mint szerződő fél által megtámadhatók az ügyletek. Minderről Keller Lászlót és a MeH-et egyaránt tájékoztatták.
A jelenleg folyó büntetőügy középpontjában - amely Juhász Ferenc 2002. márciusi feljelentésére, illetve Keller László bűncselekményre utaló adatközlésére indult - a szerződések teljesítésének körülményei állnak. A nyomozás hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt folyik. A Happy End Kft.-nél, valamint az Ezüsthajó Kft.-nél múlt héten lefoglalt iratok elemzése még folyamatban van, miközben az ORFK nyomozói tegnap a kancelláriában is több hivatalos iratot gyűjtöttek be. "Nem lefoglalás történt, a nyomozók az eljáráshoz már korábban megkért iratokért mentek el, amelyeket könyvszakértőkkel fognak megvizsgáltatni" - közölte Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója.
A Legfelsőbb Bíróság egyébként várhatóan holnap hoz végső döntést, megismerhető-e az Országimázs Központ 2000. évi szerződéseinek tartalma, amelylyel kapcsolatban ugyancsak Keller László és Veress János szocialista képviselők nyújtottak be keresetet a közérdekű adatok nyilvánosságára hivatkozva. (NIG-MKK)
Munkatársainktól


