BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bebetonozott 35 órás munkahét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Egy bírósági döntés megfosztotta az új, jobboldali francia kormányzatot attól a lehetőségtől, hogy rövid úton, "rugalmassá téve" vegye el az élét a szocialista kormány által bevezetett 35 órás munkahétnek - írja a Handelsblatt. A CFDT szakszervezet által kezdeményezett perben hozott jogerős fellebbviteli ítélet szerint az a munkáltató, amely alkalmazottját heti 39 órában foglalkoztatja (ez volt a régi munkaidőnorma), nemcsak a pótlólagos négy órára járó bért köteles kifizetni, hanem a 25 százalékos túlórapótlékot is. A vállalkozói szervezet, a Medef máris attól tart, hogy az ítélet országosan 10 százalékos béremelést von maga után.

A munkaidő-csökkentési törvényt Lionel Jospin baloldali kormánya két lépcsőben, 1998-ban és 2000-ben vezette be. A jogszabály értelmében úgy tértek át a 39-esről a 35 órás munkahétre, hogy a heti bér változatlan maradt. A reform célja a "munkaidő megosztásával" új munkahelyek teremtése volt. A kezdetben teljes munkavállalói megelégedéssel fogadott törvény megítélése az idők folyamán megváltozott. A Louis Harris közvélemény-kutatónak a Reuters által ismertetett felmérése szerint manapság már a franciák 60 százaléka véli úgy, hogy a reform miatt kevesebbet keres, s az a munkahelyteremtésre vonatkozó reményeket sem váltotta be. Ma már a megkérdezetteknek több mint a fele dolgozna szívesebben többet, ha így magasabb jövedelemre tehetne szert.

Francois Fillon, az átmeneti kormány munkaügyi minisztere korábban azt mondta, hogy a 35 órás munkahét törvényét egy háromsoros módosítással is rugalmasabbá lehet tenni. Álláspontjának alapjául az szolgált, hogy több iparágban és a közszolgálatban is változatlanul 39 órás heti rendben dolgoztak, jóllehet a 35 órás munkahét az idén januártól elvben mindenütt kötelező lett volna. Megoldásnak a ráadás négy óra pótlólagos díjának kifizetése mutatkozott. A fellebbviteli bíróság azonban most éppen ezt a gyakorlatot nyilvánította jogellenesnek, s a Medefnél már arra keresik a választ, hogy az ítéletnek van-e visszamenőleges hatálya.

vg-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.