Csúcsszerv fedi le a nem éppen szuper ügynököket
Harry Truman a hidegháborúra készülődve hozta létre a védelmi minisztériumot (a Pentagont), a CIA-t és a nemzetbiztonsági tanácsot. Egyelőre még csak találgatni lehet, hogy tulajdonképpen milyen jövőkép motiválta George W. Busht, amikor bejelentette, hogy huszonkét szövetségi ügynökség és több tucat kormányzati szervezet összevonásával megalakítja a 170 ezer főt foglalkoztató és 37,4 milliárdos éves költségvetésű belbiztonsági minisztériumot. Bár mintha annyi máris kirajzolódna, hogy mint Trumannál a hidegháború, úgy Bushnál a terrorizmusellenes harc egy új doktrína kialakításához vezethet el: eszerint az Egyesült Államoknak joga lenne biztonsága megóvása érdekében a megelőző csapásokra a terrorszervezetek ellen. A hírszerzés, illetve a megszervezett információk elemzése és összehangolása alapján kialakított döntések pedig, ami az új minisztérium alapvető feladata lenne, szervesen illeszkedhet a koncepció gyakorlati megvalósításába. A fehér házi pr-szakemberek legalábbis az átgondoltság, a stratégiai tervezés, a hosszú ideje érlelődő döntés érzetét sugallják a sajtó felé.
Csak hát az elnöki bejelentést megelőzően már megkezdte működését a kongresszus két házának közös bizottsága, amely a szaporodó kiszivárogtatások nyomán a biztonságért felelős szervezetek közötti együttműködés hiányosságait vizsgálja. Meghallgatásaik és a sajtó tényfeltáró nyomozása alapján egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az amerikai hírszerző ügynökségek nemcsak a szeptember 11-ét előkészítő gyanús jelek felett siklottak el nagyvonalúan, de már évek óta megbocsáthatatlanul alábecsülték az Al-Kaida terrorszervezet lehetőségeit és céljait. Számos arab név és intézmény merült fel ismétlődően az elmúlt évtized terrorellenes nyomozásai során, de a felelősök elmulasztották megérteni és végigkövetni, hogy az egymástól látszólag távol álló iszlám militánsok, valamint a különböző bankok, jótékonysági és egyéb szervezetek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.
Miközben pedig az önálló és esetenként egymással versengő hírszerzők egyre újabb és időben egyre közelebbi balfogásaira derült fény, párhuzamosan mind többször merült fel a kérdés is: mit tudhatott Bush, illetve miről kellett volna tudnia? Ám mielőtt a téma feszegetése túl kínossá válhatott volna, s a novemberi időközi választások közeledtével a demokraták kampányfogást találhattak volna a Fehér Házon, az elnök előállt nagyszabású kormányzati reformtervével. Ismerős magyar kifejezéssel élve: tematizálta a közbeszédet...
A sietséget jelzi, hogy Tom Ridge, a belbiztonság eddigi felelőse és az új tárca legvalószínűbb várományosa korábban úgy nyilatkozott: csak július 1-jén adja át változtatási ajánlásait az elnöknek. Közben azonban már Bush tanácsadói szűkebb körében érlelődött az adminisztrációs átalakítás. Felmerült az is, hogy egy még nagyobb hatáskörű minisztériumot hoznának létre, amelybe bevonták volna az FBI-t, a nemzetőrséget, a külügyminisztérium vízumrészlegét és a szövetségi légügyi ellenőrzést is. Ám bármilyen zárt körre korlátozódott is a tanácskozás, az ellenlobbik beindultak. Az FBI-nak mégiscsak a bűnüldözés az alapvető feladata, így nem vonható ki az igazságügy-minisztérium hatásköréből, fogalmazódott meg a döntő érv, amely szerint még csak az hiányozna, hogy az új belbiztonsági központ a szovjet belügyminisztériumra emlékeztessen.
Maradt a szűkített változat, amely azonban így is váratlanul érte a kabinet számos tagját, akiknek a hivatalba lépő elnök még a hatalom decentralizálását ígérte, most pedig azzal kellett szembesülniük, hogy minisztériumuk jelentős részeiről le kell mondaniuk, a költségvetési juttatásaikkal együtt. Ahogy egy pénzügyminisztériumi tisztviselő fogalmazott (akiknek az ellenőrzése alól kikerült a vámhivatal és a titkosszolgálat): úgy érezte magát, "mint egy cégmenedzser, akit váratlanul arról értesítenek, hogy az egész üzemet Mexikóba költöztetik". Ugyanakkor a mostani összevonásból nemcsak az FBI maradt ki, de más hírszerző ügynökségek is, mint ahogyan megőrizte autonómiáját a CIA is. Az új minisztérium ezeknek az ügynökségeknek a "fogyasztójaként" lép fel, megkapja információikat, hogy elemezze a lehetséges veszélyforrásokat, és döntsön a válaszról. De nem gyakorol ellenőrzést azok felett, akik összegyűjtik ezeket az adatokat. Ezért számos szakértő szerint a hírszerzés különböző autonóm szereplői közötti hagyományos rivalizálás aligha oldódik fel vezényszóra. Mindenesetre ha a kongresszusi hozzájárulás is megszületik addigra, a terrortámadások egyéves évfordulójára már felállhat az új minisztérium.
Munkatársunktól
