BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárd euró felé tart a hiány

Az idén áprilisban a végleges adatok szerint 400 millió euró hiány halmozódott fel a folyó fizetési mérlegben. A friss számok nem térnek el jelentősen a két héttel korábban közölt előzetes értékektől, így a kirajzolódó trend sem változott.

A folyó mérlegben eddig bő két és félszer nagyobb deficit keletkezett, mint a tavalyi időarányos. A hiány az első négy hónapban elérte a 960 millió eurót. Ennek elsősorban az áruimport 7 százalék feletti dinamikája az oka, amihez az export csupán 4,5 százalékos növekedési üteme párosult. A szakértők ma már egységesek abban a kérdésben, hogy mi okozza az árumérleg romlását. A kiábrándító feldolgozóipari beruházási adatok, a rendkívül magas bérdinamika, az alacsony megtakarítási hajlandóság és a kiskereskedelmi forgalom számai egyaránt ara utalnak, hogy az import bővüléséért a lakossági fogyasztás a felelős.

Az egyenlegromlás további fontos tényezői a szolgáltatások területén lezajló folyamatok. Az idegenforgalom az év első harmadában 200 millió euróval kisebb többletet produkált - köszönhetően a turisztikai ágazatban tapasztalható dekonjunktúrának. A tavalyi szinthez képest további 200 millióval növeli a hiányt a nem idegenforgalmi jellegű szolgáltatásimport elszaladása. Örvendetes viszont, hogy a közvetlen tőkebefektetések egyenlege meghaladja a tavalyit. Igaz, itt néhány egyszeri tétel befolyásoló ereje olyan nagy, hogy az évközi adatok nem sokat árulnak el az év egészének eredményéről.

A folyó fizetési mérleg hiánya 2001-ben 1,25 milliárd euró volt, tehát az már világosan látszik, hogy az idén jelentős egyensúlyromlásra kell számítani. A hiány abszolút mértéke azonban valószínűleg így sem lesz drámai, hiszen az elmúlt években a folyó mérleg GDP-arányos deficitje rendkívül alacsony volt. (MI)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.