BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellendülés a második fél évtől

A rendelkezésre álló adatok alapján az esztendő második felében szolid fellendülés várható a magyar gazdaságban - áll az Ecostat legfrissebb előrejelzésében. Az elmúlt időszakban a gazdaság dinamikája folyamatosan csökkent, amivel párhuzamosan jelentős versenyképesség-romlás és az utóbbi hónapokban a külső egyensúly romlása is megfigyelhető.

A jelenlegi - belső fogyasztáson alapuló - növekedés szerkezete rossz, helyette újra az exportorientált GDP-bővülésre kellene visszatérnie a gazdaságnak - mondta Belyó Pál igazgató. Ezt némileg nehezíti, hogy akárcsak az idén, jövőre is magas bérkiáramlással kell számolni, amelynek túlzott mértékét a társadalmi szereplők közötti bérmegállapodással lehetne elkerülni. A kivitelre alapozott bővüléshez a tőkevonzó képesség növekedésére is szükség lenne, hiszen ez az elmúlt egy-másfél évben csökkent.

Az Ecostat előrejelzése szerint az év egészében 3,4 százalékos GDP-bővülés várható, ami az első negyedéves 2,9 százalékos dinamika után valóban érzékelhető fellendülésnek számítana. Decemberig viszont összességében már csak néhány tized százalékpontnyi dezinflációra számítanak a szakértők, decemberben a jegybank inflációs célsávjának felső határára, 5,5 százalékra várják a 12 havi fogyasztói árindexet. A beruházások előrejelzéseik szerint 7 százalékkal nőnek, az export előreláthatólag 6,6, az import pedig 7,7 százalékkal bővül.

A kutatóintézet munkatársai úgy vélik, a jegybank és a kormány közötti véleménykülönbségek felerősödése ellenére sem kell az árfolyam-politika változására számítani. Megjegyzik viszont, hogy a jövőben a fiskális és a monetáris politika jobb összehangolására lesz szükség ahhoz, hogy a növekedési, az egyensúlyi és az inflációs célok egyszerre teljesüljenek.

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.