BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiány a rendőrség gazdálkodásában

A rendőrség finanszírozási gyakorlata miatt alakult ki a Belügyminisztérium (BM) költségvetési hiánya, amelynek nagyságát Lamperth Mónika belügyminiszter tízmilliárd forintra becsüli. Ezzel kapcsolatban Tóth Zoltán, a tárca közigazgatási államtitkára elmondta: a kétéves költségvetés tervezésekor nem vették figyelembe a költségek várható növekedését, ezért plusztámogatásra van szükség ahhoz, hogy a rendőrség az év hátralévő részében valamennyi feladatát el tudja látni. A rendőrségnél kialakult hiány kezelésével kapcsolatos egyeztetések már megkezdődtek a tárca és az ORFK vezetése között, s az év végéig - a BM-hez hasonlóan - a rendőrségnek is el kell készítenie saját középtávú stratégiáját.

Elhárulni látszanak az akadályok az elől, hogy a BM-en belül új államtitkári posztot hozzanak létre a rendészeti ügyekkel összefüggő feladatok ellátására. A rendészeti államtitkár tisztségének megalkotására csak az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvény módosítását követően kerülhet sor. Az erre vonatkozó tervezet vitáját az Országgyűlés a jövő héten várhatóan megkezdi. A tárca részéről hivatalosan még senkit sem neveztek meg a poszt várományosának, de a tisztség elnyerésére Hegedűs Andrást, az Ügyészek Országos Egyesületének korábbi elnökét tartják esélyesnek.

(VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.