Jól menő politikusok
Kétszázmillió forintos megtakarítást vallott be Medgyessy Péter miniszterelnök, Orbán Viktor exkormányfő pedig egy 183 négyzetméter alapterületű ház májusi megvásárlását és kilencmillió forintos gyarapodást "mutat fel". A vagyonbevallásokból kiderül még, hogy Medgyessy Péternek autója és gazdasági érdekeltsége sincs, a nevén egy 56 négyzetméteres budapesti lakás, egy leányfalui nyaraló s felerészben egy hajdúszoboszlói üdülőtelek van. Kitűnik: kormányfői rezidenciává avanzsáló háza sincs a nevén. Takarékbetétben 500 ezer forintot, devizában 15 ezer dollárt kamatoztat, kizárólagos jövedelemforrása a havi 693 ezer forintos fizetés.
Orbán Viktor tavasszal eladta V. kerületi lakását, s feleségével együtt vett egy házat a Svábhegyen. Devizatartalékuk változatlanul 1170 amerikai dollár, új viszont 20 millió forintos tartozásuk. A volt kormányfő bevallott jövedelemforrása a hat hónapig járó miniszterelnöki fizetés, valamint a képviselői alapbér.
Az MDF elnökének, Dávid Ibolyának nem változott a vagyoni helyzete, s ahogy neki, úgy a fideszes Pokorni Zoltánnak sincs autója. Utóbbinál újdonság, hogy most nem tesz említést eddig bevallott 350 ezer forintos elnöki tiszteletdíjáról.
Kovács László, az MSZP elnöke február óta megduplázta az Optima befektetési jegyben tartott pénzét, ami jelenleg 5,3 millió forintot ér. Tél óta viszont 700 ezerre csökkent a bankszámláján akkor meglévő 2,6 millió forint. Az MSZP-elnök jövedelmét 430 ezres külügyminiszteri "apanázs" egészíti ki. Kuncze Gábor 1,6 millió forintos megtakarításának összegét 2,8 millióra emelte, s az SZDSZ elnökeként újabban fizetésemelést, mobiltelefont és autót kapott. (VG)


