BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kész ügynöktörvény-tervezetek

Eltérően képzeli el az ügynöktörvény nagyívű módosítását a koalíció és az ellenzék, ám mindkét oldal önálló javaslatot nyújt be a parlamentnek. Mádl Ferenc köztársasági elnök a Medgyessy-ügy kapcsán a héten megbeszélést folytat a pártok vezetőivel és a miniszterelnökkel. Ezt követően hozza nyilvánosságra álláspontját a kérdésben.

Mindkét párt tegnap elkészült azzal a törvényjavaslattal, amely alapvetően módosítaná az ügynöktörvényt és az átvilágítást. A Fidesz megtartaná, ám jelentősen módosítaná az 1994-ben született jogszabályt. Az MSZP és az SZDSZ egy teljesen új jogszabályt készítene. A két javaslat tartalmilag is jelentősen eltér.

A Fidesz összeférhetetlenséget mondana ki egyebek között azokra az országgyűlési képviselőkre, kormánytagokra, polgármesterekre, akik a módosítás után kibővülő átvilágítás során érintettnek bizonyulnak. Nem csak a III/III-as tevékenység, a teljes III-as főcsoportfőnökségnél és elődszerveinél végzett bármilyen "munka" számítana.

Az MSZP-frakció tegnap ismerhette meg a szakértők által kidolgozott munkaanyagot. Lényege: a III/III (belső elhárítás) és a III/IV (katonai elhárítás) valamennyi iratát hozzáférhetővé és kutathatóvá tennék, egy a történeti hivatal alapjain létrehozandó szaklevéltárban. Ugyanakkor a III/I (hírszerzés), III/II (kémelhárítás), a III/V (operatív technika) csoportfőnökségek dokumentumai csak a közéleti szereplők átvilágításához szükséges mértékben lennének hozzáférhetőek. A "közéleti szereplők" közé tartoznak a parlament és a köztársasági elnök előtt eskütételre kötelezettek is. Ha a koalíciónak nem sikerül megszereznie a házszabálytól való eltéréshez szükséges ellenzéki támogatást, a javaslatot csak ősszel tudja elfogadni a parlament.

A Fidesz és az MDF összegyűjtötte a szükséges képviselői aláírást egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásának kezdeményezéséhez. Az MSZP és az SZDSZ nyilatkozatai alapján a koalíció nem gördít akadályt a bizottság megalakítása elé. Elképzelhető, hogy a bizottság létrehozásáról szóló javaslathoz a kormánypártok módosító indítványokat nyújtanak be.

Mádl Ferenc köztársasági elnök nem kapott tájékoztatást Medgyessy titkosszolgálati múltjáról a választások után, pártvezetőkkel folytatott konzultációk során - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke azután, hogy kérésére fogadta őt az államfő. Az államfő a héten találkozik a parlamenti pártok vezetőivel, pénteken a kormányfővel, s ezután alakítja ki álláspontját.

Az SZDSZ olyan vizsgálóbizottságot alakítana, amely a rendszerváltás utáni első Országgyűlés megalakulását követően kormányzati politikai szerepet vállalt személyek vonatkozásában vizsgálná, volt-e az előző rendszerben kapcsolatuk az állambiztonsággal.

Munkatársainktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.