Kicsinyessége buktatta meg a Tyco vezérét
A nyolcvanas évek egyik botrányának főhőse, Ivan Boesky mosolyogva távozott a bíróságról, s vidáman közölte a rá várakozó riporterekkel: a kapzsiság normális dolog, mindenkinek kapzsinak kell lenni egy kicsit. Kozlowski ugyanezt nem mondta soha nyilvánosan, de mindig olyan menedzsereket keresett, akik olyanok, mint ő: a kívánalom az volt, hogy legyenek ügyesek és szegények, de nagyon gazdagok akarjanak lenni. A gondok ott kezdődnek, ha mindezt törvénytelen eszközökkel érik el: Kozlowski birodalmánál, a Tyco Internationalnál hosszú-hosszú évek teltek el, míg az üzleti etika felrúgásánál jelentősebb hiányosságok napvilágra kerültek, a vezér pedig majdnem pontosan tíz évig állt a vállalat élén.
A Tyco Inc.-t 1960-ban alapították eleve befektetési társaságként. Az első években két cégben szereztek részesedést, nyolc év alatt azonban 16-ra nőtt a változatos iparágakban tevékenykedő érdekeltségek száma. Az üzleti modell szerint nyereséges társaságokat vásároltak fel, melyeket a hatékonyságot növelve tettek még jobban profitábilissá. A modell működött, a növekvő cash-flow mellett a kedvező tőzsdei folyamatok kínálta olcsó forrásbevonás is újabb akvizíciókat tett lehetővé.
Dennis Kozlowski éppen az akvizíciós láz feléledésekor, 1989-ben lett általános vezérigazgató-helyettes, majd 1992-ben a cég első embere. A cégvásárlások közepette a csoport eredménye évről évre nőtt, s így tett a részvényárfolyam is: Kozlowski 3,5 dolláros részvényárfolyamnál lett vezérigazgató, 1999-ben 55 dollárt adtak egy Tyco-részvényért.
Ekkor azonban David W. Tice követ dobott a sima víztükrű tóba: az ismert short-seller (aki a részvények áresésén keres, ezért a túlértékelt papírokra vadászik) megkérdőjelezte a Tyco könyvelésének tisztaságát. Szerinte a társaság nem megfelelően könyvelte el az akvizíciók költségeit, így a cégcsoport a valóságosnál nagyobb konszolidált nyereséggel szédítette az amúgy is lelkes részvényvásárlókat. A botrány pár hét alatt megfelezte a papír árfolyamát, azonban a Wall Street-i guruk vételre buzdítása nyomán gyorsan visszapattant az árfolyam.
Az idill még egy évig tartott: az Enron-botrány nyomán ugyanis tavaly év végén a shortvadászok lázasan elkezdték keresni következő áldozatukat, és az összes, korábban "kreatív könyvelésen" ért cég könyveibe beleásták magukat. A piac azonban hiszékeny maradt: miután a Tyco idén január elején közölte, hogy a SEC nem indított ellene újabb vizsgálatot, megnyugodtak a kedélyek. Igaz, csak egy-két napra. A társaság ugyanis februárban kénytelen volt beismerni: 700 akvizícióra úgy költöttek el három év alatt nyolcmilliárd dollárt, hogy ezekről elfelejtettek bejelentést tenni.
Márciusban még úgy tűnt, hogy a Tycónak sikerül eladni a műanyagüzletágat és a CIT pénzügyi társaságot is. Egy hónappal később viszont kútba esik a műanyageladás, mert a Tyco képtelen volt a vevőnek hiteles pénzügyi adatokkal előállni, a CIT-nél pedig már kisebbségi részt sem kér senki - marad a nyilvános kibocsátás, ennek engedélyezése azonban késik. A bomba ezután robban: Kozlowski június 3-án lemond. Másnap kiderül: adócsalással vádolják meg a volt vezért, aki mindezt makacsul tagadja.
Ezt követően sorra kerülnek napvilágra a cég és vezetőinek piszkos ügyei. A vállalat pénzéből vett nagy értékű festmények (melyek után természetesen nem fizettek adót) vagy a vezérigazgató feleségének nyolcmillió dolláros villája (melyre a cég adott soha vissza nem fizetett hitelt) csak a jéghegy csúcsa. Kiderül, hogy az összes felső vezető igénybe vette ezt a lehetőséget, s most hatalmas összegekkel tartoznak a Tycónak.
A tanulság a cég további sorsától függetlenül igen keserű: hoszszú éveken át félre lehetett vezetni kisebb-nagyobb machinációkkal a hatóságokat, valamint a tőzsdei hossz által teljesen elvarázsolt elemzőket, befektetőket. De ami még ennél is megdöbbentőbb: lehet, hogy bessz és Enron-ügy nélkül minderre még hosszú ideig nem derül fény. S végül az emberi oldalra tekintve: egészen elképesztő, hogy a cég vezetői hatalmas fizetésük, lélegzetelállító pluszjövedelmet biztosító részvényopcióik és egyéb juttatásaik mellé milyen mértékben voltak képesek saját cégük kárára - vélelmezhetően - törvénytelenségeket elkövetni. De hogy csak Kozlowskinál maradjunk, több vezető amerikai lap publicistája feltette a következőhöz hasonló kérdést: mekkora kicsinyességgel egybeforrt kapzsiság kell ahhoz, hogy egy ember, aki egy növekvő cég sikeres vezetőjeként 300 millió dollárt keres néhány év alatt, adócsalást kockáztat meg csak amiatt, hogy kevesebb mint egymilliót spóroljon? A választ inkább pszichiáterre bízzák.
Ács Gábor
