Össze nem hangolt feltételek
Nincs összhangban a mikrohitel feltételrendszerével a Széchenyi-terv kamattámogatási konstrukciója. Miközben a mikrohitelnél az éves nettó árbevételkorlátot márciusban 200 millió forintra emelték, addig a kamattámogatási pályázatban továbbra a korábbi, 100 milliós érték szerepel.
A mikrohitel felső összeghatárát tavaly október közepén emelték 3 millió forintról 6 millióra. Az idén márciusban módosított kondíciók értelmében a mikrohitel maximális futamideje már öt év. A kedvezményezettek köre bővült a 100-200 millió forint közötti nettó éves árbevételt elérő vállalkozásokkal. Megszűntek a forgóeszközcélú finanszírozásra vonatkozó korlátozások, miként a féléves futamidő-maximum is.
A hitel kamata a mindenkori jegybanki alapkamat, egytizedre kerekítve. Ehhez lehet a Széchenyi-terv keretében 50 százalékos kamattámogatásra pályázni. A vállalkozás foglalkoztatottjának létszáma 10 főnél kevesebb legyen, és az éves nettó árbevétele ne haladja meg a 100 millió forintot. Ez pedig épp a fele a mikrohitel-konstrukció márciusban módosított értékének.
Vállalkozók azt is kifogásolják, a kamattámogatásra csak azok nyújthatnak be kérelmet, akik mikrohitel-ígérvénnyel vagy kölcsönszerződéssel rendelkeznek. A Széchenyi-tervi pályázatok elbírálási határideje 90 nap. Vélhetően emiatt nem túl népszerű a kamattámogatási pályázat. Úgy tudjuk, 2001. december 1-jei startja óta csak mintegy 30 pályázat érkezett.
Munkatársunktól


