BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pályázat az MT Rt.-nél

Július második felétől lehet ismét vezérigazgatója a Magyar Turizmus (MT) Rt.-nek, miután holnap lejár a Miniszterelnöki Hivatalhoz rendelt marketingszervezet első számú vezetőjének székéért kiírt pályázat határideje. Az MT Rt. előző vezérigazgatója március 13-án jelentette be távozását, azóta megbízott vezető irányítja az intézményt.

A kormányváltást követően a szocialista vezetésű MeH eredménytelennek minősítette a még az Orbán-kormány hivatali idejének végén, a Gazdasági Minisztérium (GM) által kiírt pályázatot, s azonnal újat hirdetett meg. Ez utóbbinak a határideje június 20., majd húsz nap alatt bírálják el a pályamunkákat. Következésképpen július közepe körül hirdethetnek eredményt.

Az MT Rt. az Országos Idegenforgalmi Hivatal jogutódjaként jött létre 1994. március 1-jével, s az elmúlt években a GM egyszemélyes társaságaként működött, majd a Medgyessy-kabinet hivatalba lépését követően nyomban a kancelláriához helyezték át. Fő feladata a hazai turisztikai szolgáltatások piacra segítése és a termékek, szolgáltatások fejlesztésének szakmai támogatása, de részt vesz a cég a turisztikai befektetési lehetőségek feltárásában, illetve irányítja az országmarketinget és a promóciós munkát is. Az MT Rt.-nek jelenleg 18 külképviselete működik: többségük Európában, de van iroda New Yorkban és Tel-Avivban is.

A társaság korábbi vezetőjét, Meggyes Istvánt - aki évtizedeken át dolgozott a magyar idegenforgalomban, és évekig irányította a frankfurti turisztikai képviselet munkáját - röviddel az Orbán-kormány hivatalba lépése után mentették fel. Utódja, Árva László kutató közgazdász március 13-ai távozását családi okokkal magyarázta. Matolcsy György miniszter Árva László lemondását azonnal elfogadta, így azóta Lukenics János gazdasági igazgató látja el a vezérigazgatói feladatokat is.

Az MT Rt. - mint üzleti terve tartalmazza - az idén 6,8 milliárd forintot fordíthat alapvető tevékenységére, amit még 1,44 milliárd egészít ki. Az utóbbi összeget csak meghatározott célokra lehet felhasználni. A 6,8 milliárdból a közvetlen marketingre fordítható összeg 5 milliárd, működésre 1,8 milliárd jut. A marketingköltségeken belül egymilliárdot a tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadás hatásainak ellensúlyozására lehet felhasználni. A keretből 650 milliót kaptak a külképviseletek, 200 millióval a regionális idegenforgalmi bizottságok egészíthetik ki a belföldi turizmust élénkítő kampányuk forrását, 50 millió jut a jövő évi egészségturisztikai kampány előkészítésére, s 100 millió a tartalékalapba. A célfeladatokra szánt 1,44 milliárd forintból a legjelentősebb tétel a Tisza-tavi ökocentrum létrehozására szánt 500 millió.

Lázár Ildikó

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.