Röviden
Javulnak Trichet EKB-elnöki esélyei
A francia nyomozó hatóságok ejtették a francia jegybankelnök ellen - a Crédit Lyonnais ügyében - indított vizsgálatot. Jean-Claude Trichet ellen az volt a gyanú, hogy a 90-es évek elején betöltött posztja miatt felelősséggel tartozik az akkor a bukás szélére juttatott kereskedelmi bank súlyos veszteségeiért. A felmentése után megnyílt számára az út az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjához, amely várhatóan 2003 júliusában üresedik meg, a mostani elnök, Wim Duisenberg visszavonulása után. (Financial Times)
Kísérlet a közös agrárálláspont megalkotására
José María Aznar spanyol miniszterelnök, az Európai Unió soros elnöke azt szeretné elérni, hogy a június 10-ére Luxemburgba öszszehívott EU-külügyminiszteri tanácskozás kizárólag a bővítés kérdésével foglalkozzék, illetve ezzel összefüggésben az EU közös agrártámogatási javaslatának egyeztetésével - adta hírül a konzervatív katolikus spanyol lap, az ABC vasárnapi száma. Aznar arra alapozza az egyeztetési kísérletet, hogy az EU legtöbb tagországa egyetért: a közös agrártámogatási álláspontot még a június 21-22-én esedékes sevillai csúcsértekezlet előtt tető alá kell hozni. (MTI)
Enyhül az argentin bankbetétek zárlata
Az argentin elnök rendeletet bocsátott ki a betétek hat hónappal ezelőtti zárolásának enyhítéséről. A számlákon elhelyezett pénzeket azonban továbbra sem lehet maradéktalanul felvenni, mert a kormány 30 milliárd pezó (8,5 milliárd dollár) ellenében öt- vagy tízéves államkötvényeket kíván átadni. Aki ezt nem fogadja el, az betéti jegyet kap, amelyet nagy értékű, tartós fogyasztási cikkek vagy ingatlanok vásárlására lehet fordítani. Egy további könnyítésként az exportőrök dollárra szóló számlákat nyithatnak, és ott helyezhetik el bevételeiket. (BBC)
Kuba kacérkodik az euróval
Kuba egyik népszerű nyaralóhelyén, Varadero félszigetén már euróval is lehet fizetni, ami lehetővé teszi az EU-ból érkező turisták számára a dollárra való átváltás kiiktatását. Ha a kísérlet sikerül, akkor az összes idegenforgalmi központban meghonosítják az új módon való fizetést. A pénztárgépek dollárban és euróban feltüntetett árakról adnak blokkot, az egységes európai valutával szállodákban, éttermekben és autópályán is lehet fizetni, jóllehet a visszajárót gyakran helyi érmékben adják. (Reuters)


