Röviden
Három ítélőtábla indulhat egyszerre
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) ma, a kormány pénteken tárgyal arról, hogy a jelenlegi szabályozással szemben ne egy, hanem három ítélőtábla kezdje meg működését 2003-ban. Az Igazságügyi Minisztérium javaslata értelmében a fővárosban, Pécsett és Szegeden egyszerre kezdené meg működését a három új - regionális szintű - bíróság. Bárándy Péter igazságügy-miniszter korábban azt mondta: nem szeretné, ha akár átmenetileg is csak egy ítélőtáblát állítanának fel. Ha ez jövő év január elsején nem lehetséges, akkor a fővárosi székhelyű ítélőtábla is csak pár hónappal később kezdi meg működését. (MTI)
Turisztikai fejlesztések Szigetváron
A korábbi évtizedekben ipari településként ismert Szigetvár a jövőben a turizmus fejlesztésében lát lehetőséget, s ezért a városi önkormányzat a Zrínyi-vár hasznosítása mellett a településen található gyógyhatású víz hasznosítását is fontolgatja. Mint Mozsgai Péter polgármester elmondta, három fő attrakció létrehozását tervezik. Az egyik, hogy a vár jelenlegi programkínálatát jelentősen bővítsék, a másik egy termál- és élményfürdő megépítése, ehhez kapcsolódna egy rekreációs és gyógycentrum, amelyhez egy háromcsillagos szálloda is tartozna. A közelmúltban elkészült tanulmányterv szerint a fürdőberuházás mintegy 2 milliárd, a szálloda 1,2 milliárd, a rekreációs és gyógycentrum 870 millió forintos beruházás lesz. (VG)


