Többletbevételt vár a vámhatóság
Megerősítette eddigi beosztásukban a vám- és pénzügyőrség vezetőit László Csaba pénzügyminiszter, aki részt vett a testület tegnapi parancsnoki értekezletén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: ahol jó szakmai tevékenység folyik, ott nincs szükség változtatásra. Elismerésének adott hangot, hogy az országos parancsnok nem igényelt a jövőbeni feladatok teljesítéséhez többletforrásokat, ugyanakkor támogatásáról biztosította a testület vezetését minden olyan fejlesztési elképzeléshez, amely a költségvetési bevételek realizálását segíti.
Feladatként határozta meg a vámhatóság számára a kormányprogram finanszírozásához való hozzájárulást, a költségvetési törvényben előírt bevételi előirányzat biztosítását, továbbá az uniós elvárások eredményes teljesítését és a külföldi vámigazgatóságokkal folytatott együttműködés fejlesztését. A pénzügyminiszter nagyra értékelte a VPOP politikamentes közigazgatási tevékenységét, és - mint hangoztatta - a jövőben is erre tart igényt.
Arnold Mihály altábornagy, a VPOP országos parancsnoka jelezte: a bevételek eddigi alakulásának ismeretében biztosra vehető, hogy a költségvetési törvényben meghatározott előirányzatot a testület teljesíteni tudja, sőt többletbevételre tesz szert. Mint mondta, az év végére várt 1948 milliárd forintot előreláthatólag 20 milliárddal sikerül túlteljesíteniük. Mint emlékezetes, tavaly is "túlteljesített" a VPOP: bevételi számláira összesen 1981 milliárd forint érkezett, szemben az - év közben tetemesen megemelt - 1946 milliárdos előirányzattal.
Bisztricsány Julianna


