BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tömegközlekedésre 6,2 milliárd forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Újabb egymilliárd forintot ad át a főváros a Budapesti Közlekedési Részvénytársaságnak (BKV Rt.) fejlesztésekre, így az önkormányzati céltámogatás összege 6,2 milliárd forintra nő - döntött tegnap a főpolgármesteri kabinet. A fővárosi közgyűlés elé terjesztendő javaslatban szerepel az a 350 millió forint is, amely áprilisban újabb váratlan feszültséget okozott a Budapestet közösen irányító MSZP-SZDSZ koalícióban. A XV. kerületi villamospálya felújításának ügye úgy megosztotta a két frakciót, hogy a fővárosi költségvetés összességében 58 milliárd forintos módosítása sem kapta meg hetekig az elfogadáshoz szükséges többséget. Az egyezség a május végi közgyűlésen született meg: az MSZP eldöntötte, milyen más beruházásról mond le a rekonstrukció érdekében, az SZDSZ pedig így megszavazta a szocialista javaslatot.

A főváros az idén februárban döntött, hogy 5,2 milliárd forintot átad a BKV-nak tömegközlekedési fejlesztésekre. A pénzből 543 millió forintot 15 új, magyar gyártmányú trolibusz vásárlására fordít a közlekedési vállalat. A jelenlegi trolibuszok átlagéletkora meghaladja a 20 évet. Fenntartási költségeik magasak, biztonságos üzemeltetésük egyre nehezebb. A beszerzésre nyílt közbeszerzési eljárást kezdeményez a részvénytársaság.

A legnagyobb tétel - 2,7 milliárd forint - járműfelújításokra megy. Emellett a pénzből csaknem egymilliárd forint jut a szentendrei, a gödöllői, illetve a ráckevei HÉV-vonalak, a 2-es metró és néhány villamospálya felújítására. A mozgólépcsőket 11 metróállomáson korszerűsítik összesen 400 millió forintból. A megállapodás szerint az átvett pénzt csak a meghatározott célokra fordíthatja a cég. (KÁ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.