Új elnök az adóhivatal élén
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSzakmai alapon történt Király László György kinevezése, szögezte le az APEH új elnökének bemutatása alkalmából tartott tájékoztatón László Csaba pénzügyminiszter. Király 1996 óta volt az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának vezetője. Az új elnök garancia arra, hogy az adóhivatal a politikától semlegesen működjön, és biztosítsa a költségvetés bevételeit - mondta László Csaba. Király az eddigi eredmények megtartását, illetve a modernizáció folytatását ígérte. Céljának tekinti, hogy a hivataltól csak annak kelljen félnie, akinek adótartozása van, illetve nem tartja be az adótörvényeket. Feladatának tekinti ugyanakkor a korábbi törvénytelenségek feltárását. A munkát a jelenlegi elnökhelyettesekkel szeretné elkezdeni. Kiemelte, hogy közvetlen és gyors személyi váltásra semmilyen oldalról nem volt elvárás.
László Csaba kérdésre válaszolva közölte: az APEH jelenlegi elnökhelyettesével, Vámosi-Nagy Szabolccsal is tárgyalt, ám ő nem kívánt az adóhivatal első embere lenni. Vida Ildikó elnökön kívül további három vezető távozott a testületből, tudtuk meg. Burillák Attila szóvivőn kívül Erdélyi Jánosné, a Dél-budapesti Igazgatóság első embere, valamint Haraszti László, a közbeszerzési osztály vezetője vált meg az adóhivataltól. Király László György lapunknak elmondta: a Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság vezetői posztján Vörös Attila követi, ő eddig az informatikai osztályt igazgatta.
Oláh Gábor


