Új tárgyalás a "nemzeti gödörről"
Görgey Gábor kulturális miniszter a főpolgármesterhez intézett levelében elismerte, a tárca korábban nem teljesítette a budapesti Erzsébet téri beruházás befejezésével kapcsolatos kötelezettségeit, tudtuk meg a fővárosi önkormányzatnál. A két fél a tervek szerint megkezdi az egyeztetést a megállapodás módosításáról, s ezt a fővárosi közgyűlés jóváhagyása után júniusban aláírhatják. A parlamenti választások előtt elvileg átadott belvárosi közparkot a megnyitás után lezárták, azóta sem látogatható, ahogy a térszín alatti - félkész - létesítmények sem.
Az Erzsébet téri telket 1997-ben ajándékozta a főváros az államnak, hogy ott épüljön fel a Nemzeti Színház. Egy évvel később az Orbán-kormány leállíttatta a már elkezdett beruházást. A kormány és az önkormányzat 2000-ben úgy állapodott meg, a "nemzeti gödörként" elhíresült létesítményt kulturális központként a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) fejezi be. A főváros a szerződés szerint nyílt nemzetközi eljárás keretében hirdette volna meg az ingatlant, majd a nettó bevételen egyenlő arányban osztozott volna a két fél. Az önkormányzat azonban néhány héttel a 2002. április 15-i befejezési határidő lejárta előtt arról értesült, hogy az NKÖM csak a parkra, a 131 férőhelyes mélygarázsra és ezer négyzetméternyi rendezvénytérre kapott használatbavételi engedélyt. Hiányzik viszont csaknem hatezer négyzetméternyi rendezvényközpont, előadóterem, kiállítótér, üzlet és étterem.
Az eredeti megállapodásban az szerepelt, hogy késedelmes teljesítés esetén az államnak napi 1000 dollár kötbért kell fizetnie, s az első havi számlát már be is nyújtotta a főváros. (KÁ)
Munkatársunktól


