BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vesztett magyar pozíciók az arab piacon

Az elmúlt években nem sikerült valóra váltani azokat a terveket, hogy növeljük az arab régiókba irányuló magyar élelmiszerexportot. Pedig a piac komoly potenciális lehetőségekkel rendelkezik, több térségbeli országban hagyományosan ismerik és kedvelik a magyar élelmiszereket.

Míg élelmiszer-kivitelünk tavaly 20,8 százalékkal meghaladta az előző évi szintet, s az idei első negyedévben is 16,1 százalékkal nőtt a bázishoz képest, az eredetileg kiemelten fontos arab piacra irányuló exportunk visszaesett. Ráadásul míg a korábbi években többször és több relációban - így Libanon esetében - sikerült a megelőző időszakban bonyolított, nagy volumenű kukorica- és búzaszállításokat egyéb élelmiszer-ipari exporttal pótolni, az utóbbi időben erre nemigen van precedens.

Noha külügyi szakértők szerint - egyebek közt Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Egyiptomban, Marokkóban, Tunéziában, Szaúd-Arábiában - lenne lehetőség az export növelésére, tavaly csak az Algériába és Szaúd-Arábiába irányuló szállításaink nőttek. Ehhez képest csaknem 50 százalékkal visszaesett az Egyiptomba irányuló kivitelünk.

Ennél is rosszabb a helyzet Bahrein, Katar és Szíria esetében: a gazdasági tárca exportstatisztikájában egyáltalán nem szerepelnek élelmiszerek. Némi pozitívum, hogy a terepen dolgozó szakértők úgy látják, néhány arab relációban a vállalatoknak a korábbinál jobban sikerül kiaknázniuk az üzleti lehetőségeket.

A magyar élelmiszer-kivitel bővítéséhez érzékelhetően hozzájárulhatna, ha az ITDH szélesíthetné hálózatát az arab térségben. A közhasznú társaságnak jelenleg csak Kairóban van kereskedelmi szolgálati irodája. Holott magyar kereskedelmi kirendeltség sok volt az arab világban, ám ezeket felszámoltuk, miközben versenytársaink továbbra is működtetik hasonló intézményeiket. Ezáltal tovább romlik versenyhelyzetünk.

BÁNYAI GYULA

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.