Nyár végi válaszutak a Fideszben
Az MSZP népszerűsége megugrott, a Fideszé csökken. Bizonyos, hogy a történtek nem csupán az országgyűlési választások után természetesnek mondható jelenséggel magyarázhatóak. (Tudniillik hogy a választók jelentős része előszeretettel sorakozik fel utólag a győztesek mögött.) Már csak azért sem, mert a tavasz végi, nyár eleji felmérések még azt mutatták, hogy a Fidesznek sikerült legyőznie a törvényszerűséget, minthogy ekkor fej fej mellett küzdött a két nagy párt. Akkor úgy tűnt, Orbán Viktornak és csapatának sikerül megőriznie a két választási forduló közötti lendületet. Azóta azonban kiderült: az energia nem tartott tovább a polgári körök mozgalmának Dísz téri meghirdetésénél.
A külső szemlélő hiába feltételezte, hogy a szoros vereség következményeit sikerült feldolgoznia a párt vezetésének és tagságának. Végtére egyetlen koalíciónak sem volt még a mostanihoz mérhetően erős ellenzéke. Csakhogy sokan még most is a hol rontottuk el? variációi felett merengenek.
Emellett alapvetően két momentumhoz köthetjük a Fidesz lefelé vezető útjának kezdetét. Az egyik Pokorni Zoltán, a megroggyant pártelnök távozása - és ezzel összefüggésben az ügynökügyek kezelhetetlensége -, a másik a polgári körök mozgalmának szervezetlensége, tartalomnélkülisége. A Fidesz korábban több hangon volt képes megszólalni: Pokorni a demokrata, Kövér László a radikális pártpolitikus, Orbán Viktor a napi "semmiségek" szintje fölé emelt szimbólum szerepét alakította. Pillanatnyilag a Fidesznek nincs hangja. Mi több, Orbán Viktor nélkül a párt képtelen hatékonyan működni, s ha a többi - meggyőző erővel szűkebben megáldott - vezetője is csendben van, semmire sem juthatnak.
A másik pont a polgári körök kérdése. A szezonzáró margitszigeti összejövetelen már látszott, a volt kormányfő és társai elszámították magukat. Az ott megjelentek egyáltalán nem emlékeztettek a korábbi akciókon részt vett "tiszta arcú" fiatalokra, és azóta is tapasztaljuk: nem a vágyott társadalmi bázist, beágyazottságot megteremteni hivatott "polgári középosztály" hangja hallatszik, hanem az így szóhoz jutott radikálisoké, vagy jobb esetben a dilettánsoké.
Jelen helyzetben Orbán Viktornak választania kell a két lehetőség között. A párt és a mozgalom egyidejű menedzselése lehetetlen feladat. Ám a képlet nem ilyen egyszerű. Igaz, hogy a mozgalom korábbi formájában nem vihető tovább, de elsorvasztása is kizárható. A Fideszen belül is sokan gondolják azt, hogy éppen a mozgalom révén újíthatnák meg az erre szintén rászoruló pártot. Amelynek nemcsak a vezetésében nincsenek érdemi változások, de tagsága is "öregszik". Az alapszervezetek tagjai alig engednek maguk közé újakat, mivel attól félnek, veszélyesek lehetnek az önkormányzatokban birtokolt, biztos jövedelemmel járó posztjaikra.
A Fideszben a stabilitást ma Orbán Viktor jelenti, akitől a pártban és mondhatni az egész jobboldalon - beleértve az oda tartozó sajtót, amelyben egyre szélesebb körű polémia zajlik a közelmúlt értelmezéséről és a teendőkről - egyre türelmetlenebbül várják, hogy megszólaljon. Mindazonáltal vannak, akik úgy látják, ez az a pillanat, amikor az exkormányfő - aki tán még soha nem volt bizonytalan - sem tudja, mit kellene tennie és mondania.
A nyárnak vége. Hamarosan kiderül, Orbán Viktor híveinek, a kétkedőknek, vagy ellenfeleinek okoz csalódást.
