Térségünkben terjeszkedne az orosz olajipar

Az INA fő előnye adriai kikötőjében van, s az onnan induló Adria, valamint az azon át elérhető Barátság kőolajvezetékben. A két cső és a hozzá tartozó INA tulajdonképpen a kapu a mediterrán térségen keresztül elérhető világpiacra. Elhelyezkedésénél fogva az RG az európai piacot teszi elérhetővé tulajdonosa számára.

A két társaságért az olajpiac hagyományos szereplői mellett óriási elánnal szálltak ringbe az oroszok is, főként a Lukoil, amelynek a Newsweek megfogalmazása szerint az elmúlt években megvalósított beruházásainak köszönhetően még a "fülén is olaj folyik". Nagyon jól tudná tehát használni a két cég feldolgozókapacitását, az azokból kikerülő üzemanyagot pedig teríthetné meglévő, illetve új egységekkel bővítendő töltőállomás-hálózatán. Ezenfelül mindkét térségben felfutó keresletre is számíthat. Az adriai útvonalat persze vonzónak találják a világpiacra törekvő más orosz olajcégek is, főként azok, amelyek hozzáférnek a két említett vezetékhez.

A szakmának a térségben egyébként is komoly feldolgozói kapacitásokkal rendelkező hagyományos európai szereplői más célt követnek, amikor meg akarják szerezni a két olajvállalatot. Nem elsősorban az exportot akarják növelni, hanem helyi pozíciójuk erősítése a cél.

Az olajfinomítók eladása kapcsán sajátos szempont tolakodott előtérbe: szabad-e egyáltalán a létesítményeknek orosz kézbe kerülniük? Bár a tendereztetőket elvileg szigorú gazdasági szempontok vezérlik, belátják, hogy a korszerűsítési költségek miatt be kell vonni a külföldi tőkét, és tudatában vannak az iparági konszolidáció elkerülhetetlenségének. Mégis, amikor a nemzeti érdekek szempontjából vizsgálják a kérdést, felmerül az aggodalom: függhetnek-e az oroszoktól?

Az elmúlt évtizedek kedvezőtlen tapasztalatainak hatását mutatja, hogy a fenti aggodalom jóval szerényebb visszhangot kapott az energiaipar privatizációjának korábbi, azon szakaszaiban, amikor "csak" a német dominancia erősödött fel a térség vállalatai körében, de nem nagyon volt panasz a szintén stratégiai fontosságú távközlési vállalatok magánkézbe adásakor sem. A lengyelek épp a minap minden különösebb aggodalom nélkül jelölték ki a német E.Ont nyolc áramszolgáltatójuk eladása kapcsán kizárólagos tárgyalópartnernek.

Az óvatosság tehát csak az oroszokhoz kötődik, persze hozzájuk is csak mértékkel. A térség országaiban gyakran említik ugyan az orosz gázszállításoktól való függetlenedés szükségességét, de ritkán keresik annak lehetőségét, hogy az olcsó orosz helyett a méregdrága norvég gázzal fűtsenek.

Az oroszoktól való aggodalmak főként a Rafineria Gdanska eladása kapcsán merültek fel. Rövidesen dönteni kell, hogy az esélyes kérő, a Lukoil (és a Rotch Energy) vezette konzorcium megkaphatja-e az egyik lengyel koronaékszert. (Az oroszok által kiszemelt másik célpontért, az INA-ért a Lukoil mellett az OMV, a Mol, az Edison és a Rosznyefty is versenyben van.)

A lengyelek persze hangsúlyozzák, hogy az oroszokkal fenntartott gazdasági kapcsolatok mára kizárólag a haszonelvre épülnek, szemben a szovjet idők vodkás-csókos tárgyalásaival. Ám hiába a száraz számok, s hiába váltották fel mára az oroszok politikai érveit is a gazdaságiak, a fennmaradt ellenérzéseket jól jellemzi Piotr Wozniak, a korábbi Lengyel Olaj- és Gázbányászati Társaság vezetőjének panasza. Szerinte ugyanis az új idők követelményei szerint tárgyaló, jól képzett technokrata oroszok a megbeszélések során kihasználnak minden üzleti gyengeséget, amit partnerüknél felfedeznek.

A Newsweek mindazonáltal Wieslaw Kaczmarek kincstárügyi minisztert az orosz tőke támogatójaként említi. Igaz, "merő formaságból" a napokban ő is rendelt egy tanulmányt az állami cégek oroszoknak való eladásának esetleges politikai következményeiről. Talán a miniszteri támogatásnak is betudható, hogy a szakértők az RG-re kiírt pályázatot merő formaságnak tartják, s úgy vélik, a társaság heteken belül az orosz-brit párosé lesz.