Új forráslehetőség a kisvállalkozásoknak
November 1-jétől 2,5 milliárd forintos alappal indul útjára a Budapest kisvállalkozói hitelprogram - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter Demszky Gábor főpolgármesterrel gazdasági és közlekedési témákban folytatott tegnapi megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón. A megújult hitelprogramhoz a főváros egymilliárd forinttal járul hozzá, a kormány a mikrohitelhez múlt héten jóváhagyott egymilliárd forint többletből juttat a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványon keresztül, a hiányzó részt a Polgári Takarékszövetkezet, illetve a szaktárca célelőirányzatból biztosítja. A hitelkonstrukció 90 százalékára a Hitelgarancia Rt. kezességet vállal, a gazdasági tárca a kezességvállalás díjának (rövid lejáratú hitel esetén 0,5, hosszú lejáratú esetén 1,2 százalék) felét nyújtja a vállalkozónak támogatásként.
A hitel gépek, berendezések, állóeszközök és forgótőke vásárlására fordítható, és biztosítékként állóeszközöket kell felajánlani. A fővárosi önkormányzat és a tárca nem kíván beleszólni abba, hogy milyen szakmák vagy milyen piacokon tevékenykedő vállalkozások kapjanak hitelt. A konstrukció tervezete szerint a nyújtható hitel felső határa 15 millió forint. A kamat 7,75 százalékos.
Csillag István a többi vállalkozói hitelkonstrukció számára példaértékűnek nevezte a Budapest Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) új konstrukcióját, amely önfenntartó, és megfelel az európai támogatási normáknak.
A tegnapi tárgyaláson szó volt a budapesti közlekedés helyzetének javításáról is. Ennek kapcsán a miniszter elmondta, hogy a tervek szerint az M0-s gyűrűnek az M5-ös és M3-as autópálya közötti, úgynevezett gödöllői átkötés nyomvonalán történő továbbépítése még 2003-ban, de legkésőbb 2004 tavaszán megkezdődik, és 2006-ig befejeződik. Az M0-s a 2-es és 11-es főút közötti szakaszának az építése várhatóan 2004-ben indul, és 2007-ben fejeződhet be. Az előkészületi munkák befejezése után kezdődhet meg a 10-es és a 11-es út közötti szakasz építése. A korábban halálútnak nevezett M0-s déli szektorának 2x3 sávos autópályává fejlesztése a 2004. évi tervekben szerepel.
A miniszter és a főpolgármester tegnap megállapodott abban is, hogy szakértői bizottságokat hoznak létre a Budapesti Közlekedési Szövetség, illetve a 4-es metró előkészületeire. Ezekben a fővároson és a gazdasági tárcán kívül a Pénzügyminisztérium is képviselteti magát. Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy Csillag Istvánnal való júliusi megbeszélésükön megállapodtak a 4-es metró nyomvonalának módosításában, miszerint Kelenföldtől a Bosnyák térig járna. Az előkészítő bizottság a megváltozott nyomvonallal a finanszírozással, illetve a megvalósíthatóság ütemezésével kapcsolatos vizsgálatokat végzi el. Az új metró finanszírozásában az Európai Beruházási Bank 75 százalékkal venne részt. A finanszírozási konstrukciót - beleértve a tehervállalást - a fővárosnak a minisztériummal egyeztetnie kell, a szerződéstervezet várhatóan még az idén elkészülhet. (MK)


