Kérdőjelek az IBM fehérvári búcsúja kapcsán
Az eredetét 1889-re visszavezető, mai nevét 1924-ben felvett International Business Machines Corp. (IBM) az 1990-es években az internet terjedését látva döntött az addig elsősorban hardverek előállítására koncentráló stratégiájának átszabásáról. Ennek nyomán mára a kék óriás 13 milliárd dolláros forgalmával a világ második legnagyobb szoftverértékesítője a Microsoft után, s 35 milliárdos bevételével világelső a vállalati hálózatok tervezését, kivitelezését, üzemeltetését és karbantartását felölelő műszaki szolgáltatások terén. A váltásnak jó oka volt: az elmúlt évtizedben a hardvereladások árrése látványosan apadt, miközben az értékesítési volumen egyre feljebb kapaszkodott. A szaporodó versenytársak miatt folyamatosan csökkenő árakat látva a termelést fokozatosan a Távol-Keletre helyezték át, míg a marketing súlypontja a sokkalta nagyobb hozzáadott értékű szoftverértékesítés lett.
A változást jól illusztrálja, hogy a hardvereken elért árrés (árbevétel mínusz közvetlen költség) az idei első kilenc hónapban az árbevétel alig 25,4 (2001 háromnegyedév: 30,5) százaléka volt, miközben 1995-ben ugyanez még 39 százalékot tett ki. Ugyanezen idő alatt a szoftverértékesítés haszontartalma 65-ről 82,5 százalékra kapaszkodott. Feltehetően hasonló okok miatt vették meg az idén a PricewaterhouseCoopers (PwC) szép hozamot ígérő tanácsadási üzletágát is. Így 3,5 milliárd dollárért 30 ezer PwC-alkalmazott került át az IBM-hez, amely saját hasonló részlegét beolvasztva a világ legnagyobb, 160 országban jelen levő tanácsadó szervezetének tulajdonosává vált.
A merevlemezes háttértárolók piaca a globális recesszió miatt visszaeső számítógép-értékesítést sínylette meg leginkább. Miközben 1997-ben 27,7 milliárd dollárnyi új merevlemezegységet adtak el, ez évre alig 19 milliárdos bevételt jósolnak, noha az eladott darabszám közben 129 millióról 215 millióra kapaszkodott. Nem meglepő, hogy míg öt éve 20 merevlemezgyártó volt világszerte, ma már csak négy működik.
Az IBM nehéz helyzetét jól mutatja, hogy a napokban bejelentette: vevőinek 90 napos fizetési határidőt ad, s 100-ról 25 ezer dollárra csökkenti azt a megrendelési limitet, amely felett a szoftvert vásárlók igénybe vehetik a kék óriás kínálta 3,1 százalékos kedvezményes finanszírozást. A hardvervásárlásokat pedig 5 helyett 4,2 százalékért hajlandóak meghitelezni, csakhogy fellendítsék az év végi üzletmenetet és ezzel megtörjék az immár majd másfél éve tartó, költséglefaragással kísért forgalomcsökkenést. (Tulajdonképpen ebbe a folyamatba illeszkedhetne a 320 ezres vállalatbirodalom azon 1 százalékos létszámleépítése is, amit a fehérvári gyár bezárása jelent.) Pedig már augusztusban azzal vádolta az IBM-et a konkurens Western Digital, hogy feleslegessé vált készleteit kiárusítva még jobban letöri az árakat.
Ráadásul a kilátások sem biztatók. Az egyesült államokbeli Piper Jaffray cég elemzése szerint a hálózati tárolóegységeknél aligha várható fellendülés a következő időszakban. A merevlemezeknél az amerikai IDC értékelése szerint az elmúlt évek árcsökkenése miatt ma már a gyártók egyedül képtelenek fedezni a termékfejlesztési költségeket, ezért további koncentrációra kell készülni.
Ez azonban aligha jelent érdemi javulást, mert a termék erősen standardizált, a vevők (többnyire számítógépgyártók) pedig igen nagyok és profik. A szerződések jellemzően rövid távúak és szinte sohasem kizárólagosak. Így alkuerejük az alacsony áttérési költségek miatt olyan nagy, hogy a verseny továbbra is éles marad. Az sem kedvez az iparágnak, hogy egyes vélemények szerint az árcsökkenéssel egy időben a minőség is romlani kezdett a nagynevű cégeknél, így manapság mind többen fizetnének valamivel többet egy megbízhatóbb márkáért.
Emiatt nem meglepő, hogy a merevlemezgyártással mind nagyobb veszteséget termelő IBM igyekszik kihátrálni a piacról. (Az október 21-én kiadott harmadik negyedéves jelentésből kiderül: a megszüntetni kívánt HDD-üzletág 1,4 milliárd dolláros bevételt és 573 millió dolláros veszteséget hozott az IBM-nek az első kilenc hónapban.) A versenyt, úgy tűnik, stabilan álló Hitachival ezért megállapodtak, hogy a teljes termelőkapacitást eladják.
A japán cég így 11 gyárat szerzett volna meg oly módon, hogy az új vállalatban, ahova az IBM termelőegységeit apportálja, előbb 70, majd három év múltán 100 százalékos tulajdont szerez a 2,05 milliárd dolláros vételár fejében. A megállapodás szerint eredetileg a székesfehérvári üzemen túl két thaiföldi, egy szingapúri és három kínai gyár mellett a San José-i központot, a japán fudzsiszavai termékfejlesztő centrumot, illetve Mainzban és a minnesotabeli Rochesterben lévő szolgáltatóegységeket is megszerezték volna. Ezzel együtt a közös cégbe kerül majd 18 ezer IBM-dolgozó is, míg a Hitachi további 6 ezer főt ad. A tervek szerint 2003-ban mintegy 5 milliárd dolláros forgalmat produkáló közös cég eladásai 2006-ra a 7 milliárd dollárt is elérhetik. A vásárlás révén a Hitachi a mobileszközökbe szánt merevlemezeknél piacvezető lesz.
Az Európai Bizottság augusztus 5-én, a japán illetékesek pedig szeptember 13-án már áldásukat adták az egyezségre, ám az áprilisban tető alá hozott üzletet még az Egyesült Államok hivatalainak is engedélyezni kell. Ha minden rendben zajlik, ez lesz az ágazat második nagy összeolvadása két éven belül: 2000 végén ugyanis a Maxtor 2,3 milliárd dollárért megvette a Quantum HDD-részlegét.
Érdekesség, hogy az év végéig lezárni tervezett megállapodást most szignáló Samuel J. Palmisano elnök-vezérigazgató volt a kilencvenes évek elején az, aki a személyi számítógépgyártásért felelős vezetőként úgy döntött, hogy a számos minőségi problémát okozó külső beszállítók helyett az IBM maga kezd merevlemezeket gyártani.
A magyar gazdaságra igen komoly hatással lesz a fehérvári termelés kiesése. Nemcsak a magyar export 5 százalékát adó céget veszítjük el, hanem komoly kereslet is kiesik. Az IBM pénzügyi kimutatásai szerint 2001-ben mintegy 144 milliárd forintért vásároltak különféle szolgáltatásokat. Ennek jó részét feltehetően a bérmunkaerő költségei tették ki, ugyanakkor több mint 100 hazai beszállítóval tartottak fenn üzleti kapcsolatot. Miközben a kormány ígéretei szerint a 3700 munkanélküli elhelyezésére viszonylag jó esély van, ezek a cégek minden bizonynyal megérzik majd a bevételkiesést, s kínálatuk másutt élezi majd a versenyt s nyomja le az elérhető hasznot.
A külkereskedelmi mérleget ugyanakkor nem érinti ilyen fájdalmasan a változás, hiszen a cég 1,5 milliárd eurós kivitelével szemben mintegy 1 milliárdos import állt. Annál nagyobb lehet a gond az üzemnek otthont adó városban, ahol a költségvetés négy százalékát kitevő iparűzési adóbevétel esik ki.
Bár az IBM lépten-nyomon hangoztatja, hogy mindenben elégedett a hazai viszonyokkal, sokan máris arra figyelmeztetnek, hogy ideje volna a reálbér-növekedés nyomán eltűnő költségelőnyre alapozó külföldi beruházóknak segíteni valamilyen új versenyelőnyt kiépítésében, különben hamarosan tömeges elvándorlás indul meg kelet felé.
A székesfehérvári gyár bezárása csak első látásra tűnik logikus lépésnek a világpiaci trendek tükrében. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, komoly kétségek merülnek fel. Mivel áprilisban már sikerült eladni a gyárat tíz másikkal egyetemben a Hitachinak, igencsak nyomós indoka lehetett az IBM-nek arra, hogy az üzletet fél évvel később úgy módosítsa, hogy a magyar üzem kikerüljön az érintett körből. Ezt az okot azonban mindmáig nem hozták nyilvánosságra, pedig miatta az IBM felvállalta, hogy maga fedezi dolgozói végkielégítését, szereli le gépeit. Ha a gyárra mindenképpen a bezárás várt, vajon miért nem osztoztak a kiadásokon a Hitachival?
Pedig az amerikaiak, úgy tűnik, semmit sem őriztek meg ezzel maguknak: az átadott távol-keleti üzemek ugyanezen technológiával termelnek, a telek és az épület a Videotoné, a gyártósort pedig állítólag sehol másutt nem kívánják termelésbe állítani, vagyis csak raktározási többletköltséget jelent. Valószínűleg ezt gondolta végig Széles Gábor, a Videoton tulajdonosa is, amikor felvetette, hogy az eszközöket a maga szakállára tovább üzemeltetné. Ha viszont neki megérné, az eredeti, értékesítési nehézségekre hivatkozó IBM-indoklás dőlne meg. Tegnap kiadott közleményében azonban a Videoton eloszlatta a hiú ábrándokat: 2003 első felére legfeljebb 1000-1500 új állást ígérnek, a HDD-gyártás újraindítására pedig - aktív partnerkeresésük ellenére - egyelőre kicsi az esély.
