"Öreg fiúk hálózata" kontra részvényesek
"Öreg fiúk hálózata" - így jellemezte a San Diegó-i egyetem szakértője azt az elitet, amely jelenleg az amerikai nagyvállalatok igazgatótanácsaiban foglal helyet, sok esetben egyszerre többen is. Craig Dunn, aki az egyetem vállalatirányítási intézetének társigazgatója, úgy véli, hogy a részvényesek gyakran veszítenek azzal, ha egy menedzser egyszerre több igazgatótanácsban is helyet foglal.
A probléma évek óta létezik, de igazán csak most kezd szembesülni vele a szélesebb közvélemény, amikor tartósan esnek a részvényárfolyamok, és hatalmas vállalati könyvelési csalásokra derül fény, miközben az érintett cégek vezető tisztségviselői mesés magánvagyonra tesznek szert. Ha csak a legutóbbi két legnagyobb botrányt nézzük: a tavaly csődbe ment Enronnál az igazgatótanács elnézte, hogy Andrew Fastow pénzügyi igazgató egymilliárd dollárnyi veszteséget tüntessen el a könyvelésben nem szereplő érdekeltségeken keresztül, miközben ő maga 30 milliót zsebelt be. Eközben a 12 külső igazgatósági tag közül hatan kaptak az Enrontól tanácsadói díjat vagy adományt. Az idén csődbe ment WorldComnál az auditálóbizottság ötször ülésezett tavaly, mégsem tudott felfedni hétmilliárd dollárnyi eltüntetett kiadást. Ezzel ellentétben a javadalmazási bizottság 11-szer tartott ülést, és évi 1,5 millió dolláros nyugdíjjal, valamint 408,2 milliós kölcsönnel és hitelgaranciával jutalmazta a távozó Bernard Ebbers vezérigazgatót.
A részvényesek érdekeit mellőző gyakorlat annyira elterjedt, hogy jelenleg az amerikai vállalatok mindössze 10-15 százalékának van hatékonynak mondható igazgatótanácsa - véli Paul Lapides, az atlantai Kennesaw State University szakértője. Jelenleg 50 vezérigazgató ül három vagy több másik cég igazgatótanácsában, de van olyan is, akinek tíz vállalatnál kell a tulajdonosok érdekeit képviselnie. A Korn/Ferry International fejvadász cég idei felmérése szerint az igazgatótanácsi tagok átlagosan évi 173 órát töltenek legnagyobb vállalatuk ügyeivel, azok pedig, akik négy céget "irányítanak", évi 692 órát, azaz 17 munkahetet töltenek ezzel. Az igazgatótanácsi ülések ugyanakkor egyre inkább formalitássá váltak, a cégvezetők szinte elszoktak a valós teljesítményt (vagy annak hiányát) firtató kérdésektől.
Különösen szembetűnő az "öreg fiúk" összefonódása az olyan esetekben, amikor a vezérigazgatók egymás javadalmáról döntenek. A Bloomberg erre Edward Whitacre, az SBC Communications és Charles Knight, az Emerson Electric vezérigazgatójának példáját hozza fel, akik egymás igazgatótanácsában foglalnak helyet. Whitacre javadalma 1999-ben 19 százalékkal nőtt, évi nyolcmillió dollárra, miközben a cég részvényei 9,1 százalékot veszítettek értékükből úgy, hogy közben az S&P 500 tőzsdeindex 15 százalékkal emelkedett. Knight jövedelmét ugyanakkor az igazgatótanács 23 százalékkal, évi 4,2 millió dollárra emelte, vállalata részvényei viszont csak 1,5 százalékkal drágultak a szeptember 30-án záródó pénzügyi évben, az S&P 500 26 százalékos erősödésével szemben.
Az amerikai gazdasági elit azonban nem csak menedzserekből áll. A vállalatok ugyanis előszeretettel helyeznek igazgatótanácsukba hírességeket, akik kinevezésénél nem a szakmai hozzáértés az elsőrendű szempont, hanem a kapcsolati tőke és a "marketingérték". A Bloomberg összesítése szerint jelenleg 144 társaság él ezzel az eszközzel, elsősorban politikusokat alkalmazva. George Mitchell, az amerikai szenátus volt többségi vezetője például tavaly tíz cég igazgatótanácsának volt tagja, míg Clinton elnök tanácsadója, Vernon Jordan kilencnek. Sam Nunn egykori szenátor hat vállalatnál képviseli a tulajdonosok érdekeit, köztük olyan óriásokét, mint a Coca-Cola, a General Electric és a ChevronTexaco. Ezek közül mindegyik üzleti kapcsolatban áll az atlantai King & Spalding ügyvédi irodával, amelyben Nunn partner.
"Mire valók akkor az igazgatótanácsok?" - fakadt ki a hírügynökségnek Richard Turgon, aki a Victoria Capital Management társaságnál hetvenmilliárd dollárnyi befektetés kezelésében vesz részt. Ha az elnéző igazgatósági tagok nem is, az utóbbi hónapok bírósági tárgyalásai, szövetségi nyomozásai, kongresszusi meghallgatásai mindenesetre rég nem látott nyomásnak teszik ki az amerikai cégek vezetőit. Az egyre kritikusabb médiának és a közvélemény hangulatváltozásának köszönhetően a nyáron a Bush-kormányzat és az amerikai tőzsdefelügyelet is szigorításokat fogadott el a vállalatirányítás javítására, az összefonódások kiküszöbölésére. Hogy ez elégséges lesz-e a jelenlegi, erősen megkérdőjelezhető gyakorlat megszüntetésére, az ma még kétséges. Vannak azonban már biztató jelek is e tekintetben. Október 1-jén például Sanford Weill, a Citigroup elnöke lemondott igazgatótanácsi tagságáról az AT&T és a United Technologies vállalatnál, amelyek vezérigazgatói tagjai a Citigroup tanácsának. Szeptemberben Lawrence Ellison, a gondokkal küszködő Oracle elnök-vezérigazgatója hagyta ott az Apple igazgatótanácsát arra hivatkozva, hogy nincs már ideje ülésekre járni. Így talán elérhető lesz az, amit Jay Lorsch, a Harvard Business School professzora oly találóan összegzett: "Kicsivel több konfrontáció az igazgatótanácsi szobákban jelentősen mérsékelheti a befektetők piaci veszteségeit".
